Hivatalos: jön a DiRT Rally 2.0 World Series második szezonja

A Codemasters és a Motorsport Games büszkén jelenti be, hogy augusztus 25-én kezdetét veszi a népszerű DiRT Rally 2.0 World Series második szezonja, amikoris az első selejtezők megnyílnak a játékban.

DiRT World Series 2 banner

Fotót készítette: Codemasters Codemasters

A DiRT Rally 2.0 World Series második szezonjának győztese egy tesztvezetést fog nyerni egy QEV elektromos ralikrossz autóban. A bajnokság döntője az Autosport International Show keretein belül kerül megrendezésre Birminghamben, január 16-án, ahol a 12 pilóta a 20,000 dolláros nyereményalapért is versenyezni fog.

A DiRT Rally 2.0 World Series második szezonját az első szezon, és az elképesztően World RX Esport Series előzte meg, ami 1.24 millió nézőt vonzott be. A 20,000 dolláros nyereményalap ezúttal is megoszlik majd a rali, és a ralikrossz kategóriák között.

Minden játékos, aki indul a selejtezőben, ajándékba megkapja a játékban a Ford Fiesta R5 legújabb változatát, amiben új motor, és karosszéria gondoskodik a remek vezethetőségről. Az autó október elején válik majd elérhetővé.

Ross Gowing, a DiRT Rally 2.0-ért felelős igazgató így nyilatkozott: „A DiRT Rally 2.0 World Series felülmúlta az összes várakozásunkat. Tudtuk, hogy volt kereslet, de nem számítottunk ekkora részvételre. Most ezt megint megcsináljuk, de egy még nagyobb eseménnyel, még több nyereménypénzzel. Örömmel jutalmazzuk a játékosainkat az új Ford Fiesta R5-tel, és reméljük, az összes játékost be tudjuk vonzani.”

DiRT World Series 2 banner

DiRT World Series 2 banner

Fotó készítője: Codemasters

Ben Rossiter-Turner, a Motorsport Games Esports ágának vezetője hozzátette: „Örömmel hosszabbítjuk meg a megállapodásunkat a Codemasters-szel, hogy a DiRT Rally 2.0 World Series második szezonját is megrendezzük. A pilóták, nézők, a közösség visszajelzései is nagyon pozitívak voltak az első szezonról, és alig várjuk már, hogy egy még nagyobb, és jobb élményt tudjunk nyújtani nekik, egy különleges showműsorral zárva az Autosport Internationalon. Nagyon izgalmas terveink vannak.”

Pere Gonzalez, az új FIA eRX2-es bajnokság projektmenedzsere is megszólalt: „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a Codemasters, és a Motorsport Games partnerei lehetünk a DiRT Rally 2.0 World Series második szezonjában.”

„Az esport iránti érdeklődés óriásit nőtt az utóbbi hónapokban, különösen a fiatalok körében, akik érdekelhetek lehetnek az FIA eRX2 bajnokságban is, ami a ralikrossz elektrizálásnak élén jár. Láttuk már, hogy a játékosokban megvan a potenciál ahhoz, hogy valódi pilóták legyenek, és már várjuk, hogy a második szezon győztesének képességeit a való életben is tesztelhessük majd.”

A selejtezőn bárki elindulhat PS4-en, Xbox One-on, és PC-n. A selejtező három részből áll, mindegyik 3 eseményből áll. A leggyorsabb idők az eseményekből helyet kapnak a selejtező döntőjében, a kvalifikációs döntőkből 2 ember jut tovább az elődöntőbe, az élő döntő előtt.

DiRT World Series 2 banner

DiRT World Series 2 banner

Fotó készítője: Codemasters

A selejtező időrendje:

Rally:

Round 1 – New Zealand

25 Aug Elsthorpe Sprint Forward R2

01 Sep Waimarama Sprint Forward Group A

08 Sep Ocean Beach Sprint Forward H2 RWD

26 Sep Qualifying Final 1 (Live Streamed)

Round 2 – Spain

29 Sep Centenera R5

06 Oct Ascenso por valle el Gualet Rally GT

13 Oct Viñedos Dardenyà H2 FWD

31 Oct Qualifying Final 2 (Live Streamed)

Round 3 – Australia

03 Nov Noorinbee Ridge Descent H1 FWD

10 Nov Taylor Farm Sprint R5

17 Nov Yambulla Mountain Ascent H3 RWD

05 Dec Qualifying Final 3 (Live Streamed)

19 Dec Semi Final (Live Streamed)

16-17 Jan Final (Live at Autosport International)

 

Rallycross

Round 1

25 Aug Holjes RX Supercars

01 Sep Hell RX2

08 Sep Lohéac Super 1600

26 Sep Qualifying Final 1 (Live Streamed)

Round 2

29 Sep Barcelona RX2

06 Oct Montalegre RX Supercars

13 Oct Hell Super 1600

31 Oct Qualifying Final 2 (Live Streamed)

Round 3

03 Nov Lohéac RX Supercars

10 Nov Holjes RX2

17 Nov Barcelona Super 1600

05 Dec Qualifying Final 3 (Live Streamed)

19 Dec Semi Final (Live Streamed)

16-17 Jan Final (Live at Autosport International)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Alonso: az emberek imádnának egy virtuális Indy 500-at a jövőben
Következő cikk Frissítették a pilóták értékeléseit az F1 2020-ban, Albon már csak a 17.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország