Gyutai Adrián: „Sokkal tartozom a szülővárosomnak”

megosztás
hozzászólás
Gyutai Adrián: „Sokkal tartozom a szülővárosomnak”
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. szept. 16. 9:07

Úgy tűnik, elhárult az akadály, így folytatni tudja a versenyzői pályafutását Gyutai Adrián. A 25 éves motoros éppen szülővárosától kapott anyagi segítséget, és Paks Város Önkormányzatának köszönhetően már a jövő héten visszatér a versenypályákra. A Korda Racing pilótája az Alpok Adria sorozat záró fordulójában, a Slovakiaringen, a Supersport kategóriában áll rajthoz, ám ezzel még koránt sem ér véget idei szezonja.

Sokáig úgy tűnt, hogy akár véget is érhet Gyutai Adrián versenyzői pályafutása, pedig a paksi tehetség tavaly a Moto3 misanói vb-futamán a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is bemutatkozhatott, és a 36 fős mezőnyben végül a 26. helyen fejezte be a versenyt. A 25 éves mérnök végzettségű motoros ugyanis idén a májusi, Vallelungában rendezett olasz bajnoki idénynyitón olyan súlyosan bukott több alkalommal, hogy mind a verseny, mind pedig a tartalékmotorja összetört, így az okozott kár kifizetéséig fel kellett függesztenie indulását az olasz bajnokság National Trophy 600 kategóriájában.

A Korda Racing versenyzőjének azonban nem várt segítséget nyújtott a 220 Volt H-Moto Team, és a csapat Yamaha R6-os versenygépével többször is rajthoz állhatott: előbb második helyen zárt a Magyar Kupa hungaroringi futamán a 600-as géposztályban, majd megnyerte a Román Superbike Bajnokság Supersport futamát. Most pedig végre megoldódni látszik minden, ugyanis Adrián szülővárosa segítő kezet nyújtott számára, és Paks Város Önkormányzatának támogatásával visszatérhet a versenypályára. Elsőként a jövő hétvégén, a Slovakiaringen rendezendő Alpok Adria sorozat záró futamain áll rajthoz Supersport kategóriában, mégpedig az immár jól ismert Yamaha R6-os nyergében, amely erős blokkot valamint néhány új fejlesztést kapott erre a versenyre.

 „Számunkra nem volt kérdéses, hogy amennyiben Adrián folytatni tudja a karrierjét, akkor ismét segítünk neki. Ez a motor más lesz, mint amelyikkel eddig versenyzett, hiszen az új kategóriájában is erős blokk, illetve jónéhány fejlesztés került fel a Yamahára, így bízom abban, hogy emlékezetesre sikeredik majd a számára ez a visszatérés” – jelentette ki Kelemen Krisztián, a 220 Volt H-Moto Team tulajdonosa.

Paks Város Önkormányzata hosszú évek óta támogatja Gyutai Adriánt, aki számtalan szép eredménnyel hálálta meg mindezt. Most is úgy gondolta a városvezetés, lehetőséget kell adniuk a település egyik legismertebb sportolójának.

„Adrián a legtehetségesebb magyar motoros, meggyőződésünk, hogy a jövő egyik nagy bajnoka. Jóban-rosszban mellette állunk, és büszkék vagyunk, hogy városunk jó hírét kelti. Drukkolunk neki a cseh pályán, a város, ahol nevelkedett nem engedi el a kezét.” – fogalmazott Süli János, Paks polgármestere.

A Korda Racing 25 éves motorosa végig bízott menedzsmentjében, hogy lesz visszaút a számára, hiszen a háttértárgyalások alapján ez a jövő hétvégi verseny nem az utolsó megmérettetés lesz az ősszel. Ám egyelőre Adrián most kizárólag a Slovakiaringen rendezendő futamokra koncentrál, és szeretne minél jobb eredményt elérni egyik kedvenc pályáján.

„Szeretnék köszönetet mondani Paks Város Önkormányzatának, hogy ismét mellém állt, és a bajban nem hátat fordított nekem. Évről évre egyre több segítséget kapok tőlük, már szinte erejük felett segítik a pályafutásomat, például a tavalyi vb-szereplésemkor is mindent megtettek azért, hogy ott lehessek a mezőnyben, valóra válthassam az álmom. Rengeteg mindent köszönhetek nekik valamint a városnak, és jó eredményekkel szeretném meghálálni a tőlük kapott bizalmat. Fantasztikus tett az a H-Moto Team részéről, hogy újra versenyezhetek a motorjukkal, amit erre a dupla futamos hétvégére alaposan felkészítettek a számomra. A Yamahával már összebarátkoztam, nagyon jó motornak tartom. Egyelőre most kizárólag erre a Slovakiaringen rendezendő hétvégére koncentrálok. Tudom, hogy nagyon nehéz dolgom lesz, de a legjobb tudásom szerint megteszek mindent a jó eredmény elérése érdekében” – mondta Gyutai Adrián, aki 2014-ben éppen ezen a pályán szerepelt utoljára az Alpok Adria sorozatban.

 

Következő General cikk
Remek hírek: Kubica újra zárt pályán fog versenyezni egy RS01 volánja mögött!

Előző cikk

Remek hírek: Kubica újra zárt pályán fog versenyezni egy RS01 volánja mögött!

Következő cikk

Alex Zanardi második riói érmével ünnepelte meg „második születésnapját”

Alex Zanardi második riói érmével ünnepelte meg „második születésnapját”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat General
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING