BRÉKING

Elképesztő dráma a Le Mans-i 24 óráson! Öt perccel a leintés előtt robbant a bomba!

Fantasztikus küzdelmet hozott az idei Le Mans-i 24 órás, szinte egészen a befutóig gigászi küzdelem zajlott a győzelemért. Sokáig úgy nézett ki, a Toyota viszi el a pálmát, de a Porsche végig ott lihegett a sarkukban. Végül mindössze öt perccel a 24 óra letelte előtt lerobbant a vezető japán autó, így a 2-es Porsche kaparintotta meg a győzelmet! Az Audi ezúttal leszerepelt.

A hosszútávú autóversenyzés szerelmeseinek minden igényét kielégíthette az idei 24 órás viadal. A hajnali órákban még mindhárom nagy márka képviselői ott voltak az LMP1 mezőnyének elejében, egy körön belül voltak négyen is, két Toyota, egy Porsche és egy Audi alakulat.

A harc később sem csitult, de az utolsó két órában már kétszereplősre fogyatkozott a küzdelem, ugyanis a 8-as Audit is utolérte a végzete, egy komolyabb technikai zűr, ami miatt jelentősen visszaesett. Az már a tegnapi napon kiderült, hogy a 7-es Audi nem győzhet, turbóhibája miatt több körös hátrányba kerültek egy közel 50 perces szerelés miatt.

A következő dráma este 11 óra után nem sokkal történt, az első helyért harcoló 1-es számú Porsche - mint utóbb kiderült, a motor hűtőrendszere hibásodott meg - több, mint másfél órát veszített egy súlyos technikai hiba miatt, így ők is elszálltak még éjfél előtt.

Sokáig maradt ez a négyes harc, de késő délelőtt előbb a 8-as Audi kényszerült hosszabb bokszutcai szerelésre, majd bő 2,5 órával a vége előtt a 6-os Toyotának is gondjai akadtak, négy kör hátrányba került. Így maradt az 5-ös Toyota és a 2-es Porsche, ők azonban gyilkolták egymást az utolsó óráig. Buemi azonban ki tudott alakítani egy nagyobb előnyt a délelőtt folyamán, ráadásul bevált az eltolt boksztaktikájuk is - eggyel kevesebb tankolásra volt szüksége a japán márkának, mint a Porschénak. Még egy órával a vége előtt is csak fél perc volt a Toyota előnye de Nakajima okosan osztotta be előnyét, az üldöző Neel Jani is inkább a biztos második hely megtartására kezdett törekedni. Lemaradt a német autó, már 1,5 perccel ment a Toyota, ám ekkor óriási dráma történt! Előbb csak látványosan lelassult a vezető Toyota, majd alig négy perccel a vége előtt meg is állt. Elképesztő pech így elveszíteni egy Le Mans-i győzelmet, pláne úgy hogy először győzött volna a japán márka!

06 SARRAZIN Stéphane (fra) CONWAY Mike (gbr) KOBAYASHI Kamui (jpn) Toyota TS050 hybrid lmp1 team Toyota Gazoo racing action during the 2016 Le Mans 24 hours race, from June 18 to 19 at Le Mans circuit, France - Photo Antonin Vincent / DPPI

A legvégén változott tehát az eredmény, a Toyota csapat hiába vezetett vasárnap szinte végig, a Porsche végül kiénekelte a sajtot a szájukból!  Az Audi ezúttal nem tudott villantani, többször kerültek technikai zűrbe végül a 4. és 5. helyet szerezték meg 13, illetve 18 körös lemaradással a győztes mögött. A Porsche így hihetetlen verseny után megvédte címét, de ehhez most óriási szerencse is kellett. Ismét bebizonyosodott a mondás, hogy a verseny a célban ér véget. Erre a 24 órásra még nagyon nagyon sokáig fogunk emlékezni!

A 84. Le Mans-i 24 órás végeredménye:

1. Porsche #2 (Romain Dumas, Neel Jani, Marc Lieb)

2. Toyota #5 (Anthony Davidson, Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima)

3. Toyota #6 (Stephane Sarrazin, Mike Conway, Kamui Kobayashi)

4. Audi #8 (Lucas di Grassi, Loic Duval, Oliver Jarvis)

5. Audi #7 (Marcel Fassler, André Lotterer, Benoit Treluyer)

6. Signatech Alpine Nissan #36 (Gustavo Menezes, Nicolas Lapierre, Stephane Richelmi)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország