BRÉKING

Egészen közelről Kubica súlyosan sérült keze: kissé rémisztő

Robert Kubica már nem igazán takarja a súlyosan sérült jobb kezét, ami láthatóan nagyon összeroncsolódott abban a bizonyos 2011-es rali-balesetben.

A lengyel versenyző nagyon nagy karriert futhatott volna be a Forma-1-ben, ám 5 esztendővel ezelőtt le kellett mondania az álmairól, amikor súlyos rali-balesetet szenvedett, mely majdnem az életébe került.

Az orvosok a csodával határos módon meg tudták menteni a pilóta súlyosan összeroncsolódott jobb kezét, de az már soha nem lesz a régi.

Kubica nem adta fel és újra rali-autóba ült, de néhány sikert leszámítva nem tudott felérni a csúcsra. A tehetsége megvan hozzá, de a keze nyilvánvalóan hátráltatta őt.

A GP-live.hu az elsők között számolhatott be arról, hogy a tapasztalt pilóta sikeresen tért vissza a pályaversenyzéshez, és már Le Mans-ról álmodik. Robert láthatóan egyre jobb formában van, testileg is és keményen edz, bár a végleges terveit még nem erősítette meg a következő évre.

És most akkor jöjjön, amiért valójában a cikk íródott és ez nem más, mint a súlyosan sérült keze. Kubica már nem igazán takargatja, amire ha ránézünk, még nagyobb teljesítményként értékelhetjük azt, amit eddig elért a balesete óta.

Közelről

kubica1

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: a Ducati mellényúlt Lorenzóval, Marquezt kellett volna megszerezniük?
Következő cikk Mawson vs. Schumacher: Mick nagyobb eséllyel rendelkezik az F1-hez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország