DTM: az Audi tudja, hogy nagyon oda kell tennie magát a Hungaroringen

DTM: az Audi tudja, hogy nagyon oda kell tennie magát a Hungaroringen

Hétvégén újra feldübörög a DTM mezőnye Mogyoródon, ahol életben kell tartaniuk a bajnoki esélyüket. Két éve csak a futamon tudtak erősen teljesíteni, de most az időmérőn is szükség lesz a megfelelő pozíciók elérésére.

Ez lesz a harmadik alkalom 1988 és 2014 után, hogy újra hazánkba látogat a DTM. Az Audi természetesen a győri gyárból is elutaztat alkalmazottakat, akik a márkának szorítanak majd a lelátókon, miközben a „négykarikások” azon lesznek, hogy életben tartsák Mortara esélyeit.

„Világos, hogy Budapesten több pontot kell szereznünk, mint a riválisaink, hogy jó pozícióba hozzuk magunkat az utolsó támadáshoz, amire Hockenheimben kerül sor”- mondta Dieter Gass, az Audi DTM-főnöke.

„Ezért is van, hogy el kellett végeznünk némi házi feladatot Budapest előtt. Először is, javítani akarunk az időmérőn nyújtott teljesítményünkön, előrébb akarjuk juttatni a kocsikat a rajtrácson. Különösen a Hungaroringen lesz ez nagyon nehéz, mert pontosan ezzel küszködtünk ott 2014-ben. Ugyanakkor az eredmény nagyon ígéretes volt, hiszen hat autó végzett pontszerző helyen. Ez, plusz a nürburgringi vasárnapi versenyen nyújtott erős teljesítmény az, amire építhetünk.”

Mortara 33 pontos hátránnyal vág neki a hétvégének, még összesen 100 pontot lehet szerezni ebben a szezonban. Két éve a negyedik helyen végzett a magyar pályán, Wittmann nyert akkor.

„Két éve szenvedtem egy kicsit a kocsival”- idézte fel. „Azóta sokkal jobban bízok az autóban, jelenleg remekül mennek a dolgok. Egy újabb jó hétvégére van szükségünk, hogy csökkentsük a hátrányt Marco Wittmannhoz képest. A bajnoki esélyem érintetlen, és a végsőkig harcolni fogunk.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat General
Cikk típusa BRÉKING