Habsburg Ferdinánd megvillantotta sebességét Hampton Downsban

Habsburg Ferdinánd a versenyen megfutott legjobb köridővel ismét bizonyította sebességét a Toyota Racing Series harmadik fordulóján, amelyet múlt hétvégén rendeztek meg a 2,63 kilométer hosszú új-zélandi Hampton Downs Motorsport Park versenypályán.

A Giles Motorsport versenyzőjének tempója már az első szabadedzéstől fogva bizakodásra adott okot, azonban az időmérő edzéseken ezt a lendületet már nem tudta kamatoztatni.

Így végül az első futamra a kilencedik,míg a harmadik, “New Zealand Motor Cup” versenyre a hatodik helyen kvalifikálta magát.

Habsburg az első futamon ismét megmutatta kiváló versenytempóját, és három helyet javítva, hatodikként ért célba, ezzel a második versenyre a harmadik rajtkockát szerezve meg.

A második futamra azonban egy Ferdinándtól független esemény nyomta rá a bélyegét,amely nem ritka a motorsportok világában, hiszen az autóversenyzés csapatsport, ahol a siker és a kudarc is közös.

Habsburg ezen a futamon ötödikként ért célba, azonban a verseny utáni 30 másodperces büntetés következtében a 9. helyre esett vissza, amelyet azért róttak ki rá, mert a rajtrácson álló autóján a 2 perces tábla felmutatása után is dolgoztak.

A harmadik futamon ismét megvillantotta a benne rejlő potenciált, és megfutotta a verseny leggyorsab körét. Azonban ezúttal csak a nyolcadik helyen sikerült célba érnie, pontot téve ezzel a balszerencsés hétvégére.

Habsburg Ferdinánd jelenjeg a bajnoki pontverseny hatodik helyén áll. A második hely szinte karnyújtásnyira van, és bár a pontverseny éllovasa jókora előnyt épített ki,azonban hat futam még hátra van a szezonból, ami alatt bármi megtörténhet.

Habsburg Ferdinánd – #62 Giles Motorsport

,,Az első futamon a kilencedik helyról rajtoltam és három helyet javítva hatodik lettem, értékes pontokat gyűjtve.

A második futam azonban szerencsétlen események összjátéka volt. Nem sikerült jól a rajt, majd az előttem haladó autó motorja elromlott, és azzal, hogy igyekeztem elkerülni az ütközést, visszacsúsztam az ötödik helyre.

Majd a büntetés miatt amit azért róttak ki rám, mert a mérnököm a megengedett időn túl nyúlt az autómhoz, végül csak kilencedik lettem.

A harmadik futamon a verseny vége felé elkövetett hiba következtében nyolcadikként értem célba, habár én futottam meg a leggyorsabb kört.

Nem vagyok megelégedve az eredményekkel, de biztos vagyok abban, hogy a csapattal együtt végzett kemény munkánk jobb eredményeket hoz majd a szezon hátralevő részében.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Habsburg Ferdinánd a szezonnyitót követően vezeti a Toyota Racing Series bajnokságot
Következő cikk Habsburg Ferdinánd csak egy hajszállal maradt le a dobogóról Taupóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország