Habsburg Ferdinánd kétszer is dobogóra állhatott Spa Francorchampsban

Kettős dobogós helyezéssel folytatta remek szereplését Habsburg Ferdinánd az Euroformula Open második fordulójának otthont adó Spa-Francorchamps-ban. Így az estorili nyitófutamon megszerzett második hely után a két újabb dobogós pozíciónak köszönhetően az osztrák versenyző jelenleg a pontverseny harmadik helyén áll első teljes F3-as szezonjában, karnyújtásnyira az első győzelemtől.

Habsburg egy remekül sikerült időmérőt követően a második rajtkockából várhatta a szombati futam rajtját,. Az első kanyarban már elsőként fordult el, külső ívről előzve meg a pole-ból induló Leonardo Pulcinit. Azonban Spa-Francorchampsban döntő szerepe van a szélárnyéknak, ennek tudható be, hogy védekezése eredménytelennek bizonyult a Kemmel egyenesben, és a második kör végére egészen a negyedik helyig csúszott vissza.

Azonban ez nem törte meg Habsburg lendületét, és a Buszmegálló sikánban bemutatott látványos előzési manőverrel visszavette a harmadik helyet

Habsburg szinte eggyé vált a Drivex Dallarájával, és körről körre gyorsult. Olyannyira, hogy megfutva a verseny leggyorsabb körét egészen az utolsó kanyarig nyomás alatt tartotta Pulcinit. Végül harmadikként intette le a kockás zászló, és ő állhatott fel az újonc dobogó legfelső fokára.

Fél órával a vasárnapi futam rajtja előtt megnyíltak a felhők az Ardennek felett, így Habsburg először tapasztalhatta meg, hogy viselkedik F3-as versenygépe az esőben.

Azonban az első körben nyújtott teljesítménye korántsem tükrözte a tapasztalat hiányát. Épp ellenkezőleg! Az első futamon bemutatott manőverét megismételve előzte meg Julio Morenot a La Source külső ívén a harmadik helyért, majd nem sokkal később a Eurocup Formula Renault regnáló bajnokát, Jack Aitkent utasította maga mögé a Bruxelles hajtűkanyarban. És bár Habsburgnak később vissza kellett vennie a tempójából, hogy óvja a gumikat, melynek következtében Aitken visszaszereztemásodik helyét, sikerült jókora előnyt kiépítenie Colton Hertához képest, megszerezve ezzel az újabb újonc győzelmet.

,,Két dobogós helyezés, egy leggyorsabb kör, és a legjobb újonc mindkét futamon - nem is hangzik olyan rosszul! - mondta el a futamot követően Habsburg.  ,,Nagyon örülök az előrelépésnek amit a hétvége folyamán elértünk, és ezt remekül tükrözi a bajnokságban elfoglalt helyünk is, de továbbra is keményen dolgozunk az autón, hogy még ennél is jobb legyen. Izgatottan várom, hogy sikerül-e megszerezni az első győzelmünket a Paul Ricard pályán, hiszen az ottani téli teszten nagyon jó volt a tempónk. “

Az Euroformula Open következő fordulójának két hét múlva a franciaországi Paul Ricard pálya ad otthont. Azonban előtte még egy igazán különleges versenyhétvége vár Habsburgra, ugyanis a Monacói F1-es Nagydíj keretein belül Monte Carlo utcáin vezetheti majd Formula Renault 2.0-ás versenygépét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A dobogón kezdte az Euroformula Open szezont Habsburg Ferdinánd
Következő cikk Habsburg Ferdinánd a pole-ban és dobogón a monacói hercegségben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország