Habsburg Ferdinánd a szezonnyitót követően vezeti a Toyota Racing Series bajnokságot

Habsburg Ferdinánd formulaautós karrierje első győzelmét aratta a Toyota Racing Series szezonnyitó futamán, majd egy második helyezéssel megkoronázva a hétvégét, bajnoki éllovasként távozhat a christchurchi Ruapuna Park versenypályáról.

Habsburg már a szabadedzéseken is dominált, tavalyi első dobogós helyezésének színhelyén, ez a lendület pedig az első versenyen sem hagyott alább.

A Giles Motorsport versenyzője tökéletes rajtot követően azonnal az élre ugrott a 2. rajtkockából, és magabiztos versenyzéssel, közel 2 másodperces előnyt épített ki az élről rajtoló Lando Norriszal szemben. Habsburgot az időközben a pályára küldött biztonsági autó sem zavarta meg, és az újrarajtot követően ismét el tudott lépni a mezőnytől, majd végül 2 másodperccel a GP2-ben versenyző orosz Artyom Markelov előtt intette le a kockás zászló.

A második futam sorrendjét a Toyota Racing Series szabályai alapján sorsolással döntötték el. A győztes - ez esetben Habsburg a 4-es, 6-os illetve 8-as számú golyó közül az utóbbit húzta ki a kalapból, így a rajtsorrend a nyolcadik helytől fordult meg, emiatt Ferdinánd csak a nyolcadik rajkockából várhatta a rajtot.

Ami azonban nem sikerült zökkenőmentesen, így a mezőny végéről kellett előreverekednie magát. A 18 éves versenyzőt azonban sem ez, sem pedig a körülmények nem tudták megállítani, így végül értékes pontokat szerezve a hetedik helyen haladt át a célvonalon.

Habsburgra a második időmérő edzésen fellépő technikai problémát követően komoly kihívás várt a hétvége utolsó futamán.

Azonban a 14. helyről rajtoló versenyző néhány körrel később már az ötödik helyen autózott, majd a biztonsági autó pályára küldését követően az egyre erősödő eső miatt a csapat úgy döntött, megkockáztatja a kerékcserét, habár a mezőny nagy része továbbra is slickeken autózott. A kiállás után a 8. helyen tért vissza a pályára, immáron esőgumikon. Majd két körrel később már a második helyen autózó Norrist támadta, és egy sikeres előzési manővert követően másodikként teljesítette a piros zászlóval  végződő versenyt, megszerezve ezzel a hétvége második dobogós helyezését.

Habsburg jelenleg 184 ponttal vezeti a bajnokságot, 3 ponttal megelőzve Markelovot.

Ferdinand Habsburg – #62 Giles Motorsport :

“Alig találok szavakat! Nagyon boldog vagyok! Emelt fővel, azonban két lábbal a földön vágtam neki a versenyhétvégének. Az első futamgyőzelmemet követően tudtam, hogy folytatnom kell a kemény munkát, hogy minél több pontot gyűjthessek a hátralevő két versenyen is.

A második futamon a túlélésre játszottam, és igyekeztem elkerülni az esetleges sérüléseket. Csakúgy mint a harmadik futamon.  Azonban ott sikerült a 14. helyről rajtolva a második helyen végeznem.

Köszönöm a csapatomnak, amely, nagyszerű munkát végzett! Ennél jobban nem is indulhatott volna számunkra a 2016-os szezon! Emellett köszönettel tartozom az összes szponzoromnak, a rajongóimnak, és a családomnak, akik végig mellettem álltak. Boldog vagyok, hogy bebizonyíthattam nekik, hogy rászolgáltam a bizalmukra!”

Jamie Campbell-Walter – menedzser:

"Fantasztikusan indult a szezon, és végre kifizetődött a téli időszak kemény munkája Ferdinánd számára. Rendkívül büszke vagyok rá és elégedett vagyok a teljesítményével.

Ennél jobban nem is indulhatott volna a 2016-os idény és most már azt is tudja, hogy képes futamokat nyerni, valamint pontokat szerezni  nyomás alatt is, ami itt a TRS-ben különösen fontos. "

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük, lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Következő cikk Habsburg Ferdinánd megvillantotta sebességét Hampton Downsban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország