Történelmi pillanat: Schumacher fia megszerezte élete első győzelmét a Formula 4-ben

Mick Schumacher egy remek versenyzést bemutatván megszerezte élete első győzelmét a Formula 4 sorozatban Oscherslebenben, méghozzá újoncként.

Történelmi pillanat: Schumacher fia megszerezte élete első győzelmét a Formula 4-ben

A GP-live.hu korábban már beszámolhatott Schumacher fiának hétvégi teljesítményéről. Az első versenyt a 19. helyről a 9. pozícióban zárta, de azon a futamon ő volt a leggyorsabb újonc, amiért jártak is a pontok és a megérdemelt trófea számára.

A második futam már nem volt ennyire sikeres számára, amikor is 12. lett a Tatuus színeiben.

Ma délután a harmadik versenyt a második rajtkockáról várhatta, és már a startot követően az élre állt és végül a győzelmet nem is adta ki a kezéből. Összességében tehát egész jól sikerült számára az F4-es debütálás, hiszen már az első versenyhétvégén nyerni tudott.

Micknek részben szerencséje is volt, hiszen a biztonsági autó mögött ért véget a verseny, így a csapattársának, Var Mawsonnak nem volt esélye arra, hogy az utolsó körökben megelőzze a németet, noha erre igen komoly lehetősége lett volna, lévén, hogy gyorsabban ment.

A bajnokság állása

ssa10

megosztás
hozzászólás
Formula 4: Schumacher 12. lett Oscherslebenben
Előző cikk

Formula 4: Schumacher 12. lett Oscherslebenben

Következő cikk

Mick Schumacher: Videón a hétszeres világbajnok legenda fiának első nagy győzelme!

Mick Schumacher: Videón a hétszeres világbajnok legenda fiának első nagy győzelme!
Hozzászólások betöltése