BRÉKING

Mick Schumacher versenyét tönkretette a biztonsági autó, de így is második lett Imolában

Michael Schumacher fia ismét nagyon komoly teljesítményt nyújtott, és csak a biztonsági autós fázisok miatt nem tudta megnyerni az első versenyt Imolában az olasz F4 szériában.

Mick Schumacher a negyedik helyről várhatta az első verseny startját, amit remekül kapott el, és sokat nem várt az első előzéssel, így pár métert követően már a harmadik helyen haladhatott Yifei előtt.

Még az első kör felénél sem tartottunk, amikor a német tehetség ismét előzött, így már a harmadik pozícióban folytathatta tovább és megkezdhette a felzárkózást az élre, közvetlen Van Uitert előtt és Siebert mögött.

22 perc volt hátra a versenyből, amikor Mick szinte ráesett az első helyezettre, és rendkívül keményen támadni kezdte az argentint. Ekkor már egyértelmű volt a sebességkülönbség és az, hogy Siebert feltartja a társát, miközben a harmadik helyen Van Uiert is felzárkózott.

3 perccel később a biztonsági autónak be kellett hajtania a pályára, mert két versenyző is a bokszutca bejáratánál landolt, nagyon veszélyes módon.

13 perc volt hátra, amikor a biztonsági autó visszahajtott a bokszba, és Schumacher ott folytatta, ahol azt előtte abbahagyta és az újraindítás körében kétszer is betette Siebert mellé a gépet, de előzni ekkor még nem tudott.

mick01

Alig telt el pár perc, amikor ismét pályára gurult a biztonsági autó, ezúttal egy igen durva baleset miatt. A gépnek konkrétan kiszakadt a hátulja a váltóval és a felfüggesztéssel együtt, de szerencsére a pilóta nem szenvedett súlyos sérüléseket, a saját lábain sétált arrébb.

Az utolsó újraindításnál csak 2 perce volt a mezőnynek arra, hogy alkosson valamit, valamint arra, hogy Schumacher megnyerje a versenyt. Noha ismét rendkívül közel került a német az argentinhoz, megelőzni nem tudta, már csak a piros zászló miatt sem, amit egy baleset miatt kellett elővenniük a pályabíróknak.

Tekintve Mick tempóját, a biztonsági autós fázisok nélkül minden bizonnyal könnyedén megnyerhette volna az első versenyt Imolában, de így csak második lett. Vasárnap a második futamot azonban a pole-ból várhatja.

Végeredmény

mick1010

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher ismét megszerezte a rajtelsőséget, ezúttal Imolában
Következő cikk Rajt-cél győzelem Mick Schumachertől a Lausitzringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország