BRÉKING

Mick Schumacher parádésan kerülte el a komoly ütközést Zandvoortban, de nem lehet boldog

A holland hétvége utolsó versenye igazi rémálom volt Michael Schumacher fia számára, aki a két dobogós helyezése után csak 6. lett Zandvoortban délelőtt.

Az első két verseny száraz körülmények között vette kezdetét, de ma reggelre leszakadt az ég Zandvoortban, így a mezőnynek is sokkal óvatosabbnak kellett lennie. Ezek után garantálható volt a biztonsági autós indulás.

Schumacher a 8. helyről kezdhette meg a versenyt, közvetlen a bajnokság harmadik helyezettje, Mike David Ortmann és az éllovas Joey Mawson előtt. A 30 perces versenyből 9 perc telt el az SC mögött.

Mick szokásához híven azonnal akcióba lendült, és már a 6. helyen állt, amikor egy kicsúszás miatt újra be kellett hajtania a pályára a biztonsági autónak. Ezzel újabb fontos másodpercek teltek el előzések nélkül. A verseny 14 perccel a leintés előtt folytatódhatott tovább.

Nem sokkal később egy több autóból álló balesetnek lehettünk szemtanúik, aminek sajnálatos módon Schumacher is a részese volt. Ekkor a versenybíróság úgy döntött, hogy leállítja a futamot. Mick háttal vágódott neki a korlátnak, de vissza tudott evickélni a pályára, majd a többiekhez hasonlóan felállt a rajtrácsra, de csak annak legvégére.

A visszajátszásokból kiderült, hogy Mawson megcsúszott a vízátfolyáson, aki magával vitte Mick csapattársát. Mick a saját incidensnénél elrántotta a kormányt, de megfogni már nem tudta a gépet. Így is kisebb csoda volt, hogy nem esett ki rögtön.

A futamot már nem indították újra, és miután Mawson is megjárta, ez egy újabb remek lehetőség lehetett volna Schumacher számára, hogy csökkentse a hátrányát, de csalódnia kellett. Ez már nem az első alkalom, hogy a fiatal német óriási ziccer előtt áll, de vagy megbüntetik, vagy valami hasonló történik vele.

Az egyetlen jó hír Schumacher számára, hogy a szabályok szerint még a kicsúszása előtti állást vették alapul a versenybírák, így a versenyt a 6. helyen fejezte be, míg Mawson 8. lett. Az élen Laliberte végzett Aberdein és Drugovich előtt, míg Schumacher csapattársa, Correa 4. lett.

A versenybíróság már vizsgálja az incidenseket, így még lehet esély arra, hogy Schumacher előrébb kerül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumachert az élről büntették meg: kilökte a riválisát
Következő cikk Mick Schumacher édesapját idézte: elképesztő szólót vágott le és második lett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország