BRÉKING

Mick Schumacher idén 45 versenyen áll rajthoz: félig már a "Ferrarinak" dolgozik

Mick Schumacher pályafutásában döntő lehet az idei év. Miután menedzserével, Sabine Kehmmel úgy határoztak, hogy Mick marad még egy évet a Forma–4-ben, a fiatal pilótának garantáltan jól kell teljesíteni ahhoz, hogy később esetleg a Forma–1-be is eljuthasson.

Szerző: Móré Dániel

Miután tavaly véget ért az ADAC F4 szezonja, mindenki találgatni kezdett, hogy mi lesz a következő állomás a „kis Schumi” számára. Azt tudni kell, hogy Mick a szezont a 10. helyen zárta, és 3. lett az újoncok pontversenyében. Ez nem feltétlenül kiemelkedő eredmény, de tudván, hogy mennyi balszerencse érte őt, és látván a győzelmét, meg a futamot, amin rajtpozíciójához képest 20 helyet javított, egyből érezhető volt, hogy Mick tehetséges.

A Stars&Cars után, amin Nico Rosberg ellenfeleként lépett pályára, pedig már én is leírtam a véleményem. Akkor még úgy gondoltam, hogy Micknek mindenképp tovább kell lépnie a Forma–3-ba, és ott derül majd ki, hogy mire is képes. Úgy véltem, hogy nem célszerű sokáig megragadni az alsóbb kategóriákba, de amikor februárban hivatalosan is bejelentették, hogy marad a Forma–4-ben, de már idén az olasz Prema Powerteamnél fog vezetni, újra átgondoltam a dolgot.

Először is, egyből érződött, hogy Mick számára ez a tökéletes hely. Hiába az előző csapata, a Van Amersfoort Racing professzionalistása, az olaszok olyasvalamit biztosítanak számára, amit nem lehet máshol elsajátítani. A Premánál Mick együtt dolgozhat több olyan mérnökkel is, akik édesapjával is tevékenykedtek a Ferrarinál. És ez a kulcsszó, a Ferrari. A csapat hangulata egyértelműen hajaz a legendás istállóra, ezen kívül rendkívül profik, tapasztaltak, és kiváló autót biztosítanak a versenyzőik számára. Ráadásul nem beszéltünk még arról, hogy a Prema szoros viszonyban áll a Ferrarival, és ez a kapcsolat olyan, mintha Mick csapata egy fiókcsapat lenne. Véleményem szerint az itteni kapcsolatok nagy hatással lesznek majd a jövőjére nézve.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Legalább Alonso légmelle már teljesen elmúlt, de a spanyol így sem 100%-os! fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. április 11.

Másodszor, mára már a különbség az F3-mas és az F4-es autók közt nem túl nagy, és így, hogy Mick a német sorozaton kívül már az olaszban is rajthoz áll, nem 30, hanem 45 futamon fog részt venni. Az olasz F4 a múlt hétvégén Mick számára csodálatosan rajtolt el. Schumi fia előbb pole-pozíciót szerzett, majd az élről indulva behúzta az első és a második futamot is. A harmadik futam már nem volt ennyire sima, Mick lefulladt a rajtnál, visszaesett, de a mezőny végéről így is fel tudott jönni az 5. helyre, amiről később kiderült, hogy egy büntetés miatt 4.

Joggal mondhatjuk, hogy ez a hétvége rendesen rácáfolt a kritikusaira, és ami ennél is fontosabb, többször fel lehetett Micken fedezni hasonlóságokat édesapja és közte, mind mimikában, mind mozdultatokban. A riporteri kérdésekre adott válaszok alapján pedig kiderül, hogy Mick nagyon intelligens, bölcsen reagál. Ha a „kis Schumi”úgy folytatja, mint ahogy elkezdte mindkét kategóriában (a német F4-ben megnyerte a tesztet), akkor komoly esélyes lehet mindkét bajnoki címre is.

Újabb pozitívum, hogy most már Micket a család is úgy kezelheti, mint egy autóversenyzőt, ennek jeleként már elindult a honlapja, és az Instagram-oldala is, ráadásul a Prema Snapchatjére (@premateam) is kerülnek fel általa készített exkluzív tartalmak.

És hogy változott-e a véleményem? Igen! Mint kiderült, Mick számára jobb döntés párhuzamosan szerepelni az olasz és a német F4-ben, mint az F3-ban. Ismert közeg, több futam, nagyobb mezőny, kimagaslóbb sikerek, és egy szuper csapat: ez lehet majd a későbbi sikerek kulcsa.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szenzáció: Schumacher fia rögtön megnyerte az első olasz F4-es versenyét
Következő cikk Schumacher fia egy negyedik hellyel nyitott Oscherslebenben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország