Elképesztően nagyot ment Mick Schumacher vasárnap: a 18. helyről jött fel az ötödikre Misanóban (Frissítve)

Nagyon rosszul kezdődött a verseny Michael Schumacher fia számára vasárnap, de ez lehetőséget adott számára arra, hogy egy másik oldalát is megmutassa a közönségnek és a kritikusoknak.

Elképesztően nagyot ment Mick Schumacher vasárnap: a 18. helyről jött fel az ötödikre Misanóban (Frissítve)

Mick Schumacher tavaly a német F4 bajnokságban versenyzett, addig idén már az olasz szériába is belekóstolhat.

Mint arról a GP-live.hu korábban beszámolhatott, a hétszeres világbajnok fia gyakorlatilag tökéletes teljesítményt nyújtott az első két versenyén, hiszen mindkét alkalommal nyerni tudott. Sőt, a második futamán vizes pályán bizonyított és egyértelműen képes volt a mezőny fölé nőni.

A vasárnapi finálét száraz körülmények mellett rendezhették meg, amit Mick az élről várhatott a már-már védjegyévé vált feltűnő színezésű sisakjában.

A 25 perces verseny katasztrofálisan kezdődött a német számára, miután állva maradt a rajtnál, és mire elindult, addigra már a mezőny hátsó felében (18.) találta magát. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy egy baleset miatt beküldték a pályára a biztonsági autót, így a mezőny ismét nagyon közel került egymáshoz. Az incidensnek két autó volt a főszereplője.

A verseny újraindításakor 18 perc volt hátra és ahogy az várható volt, Schumacher azonnal megkezdte a felzárkózást, miközben több szép előzést is bemutatott. Ekkor a 12. pozícióban volt, míg 3 perccel később pedig már a legjobb 10-ben.

A legszebb előzését a hajrában mutatta be az 5. helyért. Rendkívül kemény és határozott volt, miközben centikre volt az ellenfelétől. Egyértelműen szépségdíjas manőver volt tőle. Idő híján már nem tudott előrébb keveredni, de ez is hatalmas teljesítmény volt a részéről, amire még egy ideig biztosan emlékezni fogunk. És így is csak 4,7 másodpercre volt az első helytől, valamint övé volt a leggyorsabb kör.

UPDATE: egy büntetés miatt végül Mick 4. lett.

Végeredmény

schumacher10

megosztás
hozzászólás
Mick Schumacher a második versenyét is megnyerte az olasz F4-ben: parádésan ment a vizes pályán

Előző cikk

Mick Schumacher a második versenyét is megnyerte az olasz F4-ben: parádésan ment a vizes pályán

Következő cikk

Mick Schumacher idén 45 versenyen áll rajthoz: félig már a "Ferrarinak" dolgozik

Mick Schumacher idén 45 versenyen áll rajthoz: félig már a "Ferrarinak" dolgozik
Hozzászólások betöltése