Wehrlein jobban élvezi a versenyzést a Formula E-ben, mint a Forma-1-ben

A Mahindra Racing versenyzői nagyon nagy várakozással tekintenek előre, hiszen jön az újabb verseny a Formula E-ben, aminek Hong Kong ad otthont.

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing being interviewed on the grid

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Formula E mezőnye már az ötödik versenyére készül, mely ezen a hétvégén kerül megrendezésre Hong Kongban. Dél-Amerika után tehát Ázsiába látogat a nagyon népszerű elektromos bajnokság, amit Jérôme d'Ambrosio, a Mahindra Racing belga versenyzője vezet 53 ponttal a neve mellett a 46 pontos António Félix da Costa előtt, aki a két kiesése mellett egyszer nyert, míg legutóbb második lett. A harmadik helyen pedig Sam Bird áll 45 egységgel.

Még több F1 hír:

„Ebben a szezonban eddig nagyszerű versenyeink voltak, és most arra kell fókuszálnunk, hogy az időmérő edzéseket a helyükre rakjuk. Volt néhány pillanatunk, és mindig megmutattuk, hogy képesek vagyunk visszatérni.” – nyilatkozta a listavezető.

„Imádom Hong Kongot, és mindig várom, hogy oda menjek. Mexikóban nagyon sok dolgot teszteltünk a csapattal, és igazán elégedett vagyok a fejlődéssel. Most pedig meg kell próbálnunk maximalizálni a lehetőségeket, megtartván az első helyünket az egyéni és a konstruktőri bajnokságban.”

 

Fotó készítője: Sam Bloxham / LAT Images

Wehrlein, aki csak a második futamon csatlakozhatott a mezőnyhöz, újoncként eddig egészen kiválóan szerepel, és csak a szerencsétlenségének tudható be az, hogy nincs ott közvetlen a csapattársa mögött. Legutóbb Mexikóban az utolsó méterek előtt bukta el a győzelmet a lemerült autója miatt, majd a büntetésével még a dobogóra sem állhatott fel.

A szintén ex-F1-es versenyző és DTM-bajnok az 5. helyről várhatja a folytatást 30 ponttal.

„Ugyanúgy közelítem meg ezt a hétvégét Hong Kongban, mint bármely másikat. Nem vagyok elégedett a második, vagy a harmadik hellyel. A lehető leggyorsabb akarok lenni, és elérni a maximumot, így ugyanazokat a kockázatokat vállalom, és a legjobb eredményre törekszem.”

„Két jó hétvégém is volt, de sokkal több volt bennük a potenciál. Számomra ez az egyik legjobb szezon, amiben valaha részem volt, és ugyanez igaz az érzéseimre is, melyeket valaha átéltem a motorsportban. Versenyképes helyzetben vagyok, és ezt nagyra is értékelem. Jobban élvezem a versenyzést, mint eddig bármikor.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elektromos Ezüstnyíl a Mercedestől: bemutatták a gyári Formula E-autót
Következő cikk A Formula E visszatér Londonba: a világ első beltéri és kültéri versenye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország