Wehrlein csalódott a második hely miatt, mert nyerni akart Santiagóban

Miközben Sam Bird az egyetlen olyan versenyzővé lépett elő, aki minden Formula E-szezonban nyerni tudott, Pascal Wehrlein azon búslakodik, hogy csak a második helyen ért be Chilében az Envision Virgin Racing brit versenyzője mögött.

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, M5 Electro

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, M5 Electro

Sam Bloxham / Motorsport Images

Di Grassi kizárását követően a negyedik helyről rajtolt Bird, aki fokozatosan lépkedett előre, majd Buemi kiesését követően az élre állt, és tartani tudta a pozíciót akkor is, amikor a hajrában Wehrlein nyomás alá helyezte. Bird végül behúzta a győzelmet, egy ponttal vezet az összetettben három futamot követően.

„Nagyon intenzív volt. A pálya nagyon komisz volt, de remekeltünk rajta. Kár Seb miatt, mert remek csatánk lehetett volna”- mondta Bird a befutót követően. „Úgy éreztem, jobb tempóm van nála, és én voltam a vadász, ő pedig a vad. Lenyűgöző ez a csapat – tényleg lenyűgöző”- jegyezte meg. „Ezért maradtam ennél a csapatnál. Minden egyes évben nyertem versenyt, csak nekem sikerült ez – annyira boldog vagyok.”

Wehrlein számára ez volt a második ePrix: Marrakeshben önhibáján kívül kiesett, míg Chilében a második helyről vágott neki a menetnek, és ebben a pozícióban is hozta be a Mahindra Racing autóját.

„Nagyszerű érzés, de egyben kicsit csalódott is vagyok, mert úgy érzem, nyerhettünk volna ma”- mondta a német. „De a csapat azt mondta a végén, hogy le kell lassítanom, mert necces az akkumulátorok hőmérséklete. Eleinte spóroltam az energiával, így nagyon gyors voltam a végén, de… Tudom, boldognak kellene lennem, de nyerni akarok.”

„Elég közel voltam”- utalt a győzelemre. „Épp megkezdtem volna a manővert a 12-es kanyarban, amikor a csapat azt mondta, le kellene lassítanom és kezelnem kell a távolságot, miután kritikus volt az akkumulátorok hőmérséklete – én pedig célba akartam érni! Kár érte, kicsit mérges voltam az autóban. Most már jó érzéseim vannak. Tökéletesen passzolunk a csapattal, tökéletes párost alkotunk. Az első versenyen mindenki olyan kedves volt velem, és azt mondták, talán én is elérhettem volna azt, amit Jerome. Nagyon bíznak bennem, magabiztossá tesznek, én pedig a legjobbat akarom nyújtani nekik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Drámai és rendkívül látványos futamot nyert meg Bird Wehrlein előtt a Formula E-ben: rengeteg büntetés Chilében
Következő cikk Buemi arra gyanakszik, fékhiba miatt esett ki Chilében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország