Wehrlein a Mahindrával folytathatja a Formula E-ben
A Motorsport.com információi szerint Pascal Wehrlein a 2019/20-as szezonban is a Mahindra csapatát fogja erősíteni – ezt ma este jelentheti be a német versenyző, aki 12. lett összetettben az előző szezonban.
Eldőlni látszik Pascal Wehrlein jövője. A Motorsport.com információi szerint a német pilóta a ma esti DTM-eseményen, Hockenheimben fogja bejelenteni, hogy a 2019/20-as Formula E-szezonban is a Mahindra csapatával marad.
Hockenheimben pedig nemcsak az ő, hanem a csapattársa jövőjét illető kérdésre is választ adhatnak: a szintén ex-F1-es Jerome d’Ambrosio maradhat a csapattársa, tehát az indiai csapat marad a 2018/19-es duónál.
A technikai oldalon viszont számítani lehet változásra: a ZF lehet a Mahindra új partnere, akik korábban a Venturi csapatát látták el, azonban a Venturi a következő szezonban már nem fogja használni a ZF termékeit, és a Mercedesére váltanak.
Wehrlein tavaly teljesítette első szezonját a Formula E-ben. A mercedeses szerződése miatt a szezon első futamán még nem indulhatott el, aztán Chilében szerezte meg eddigi legjobb eredményét: egy második helyet. Mexikóban pedig mindössze pár méter választotta el attól, hogy nyerjen. Végül 58 ponttal a 12. helyen végzett összetettben.
Íme egy látványos videós anyag az IndyCar legutóbbi tesztjéről, amikor két autóra is felkerült a Red Bull által kifejlesztett szélvédő. Will Power és Scott Dixon gyűjtött adatokat a biztonságtechnikai elemről Indianapolisban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.