Vergne-győzelem New Yorkban, bajnok az Audi a Formula E-ben

megosztás
hozzászólás
Vergne-győzelem New Yorkban, bajnok az Audi a Formula E-ben
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. júl. 15. 20:09

Jean-Eric Vergne bajnokként nyerte meg az idény utolsó futamát a Formula E-ben Lucas di Grassi és Daniel Abt előtt. Az Audi a konstruktőrök között ért fel a csúcsra.

Ez a hétvége nemcsak Vergne bajnoki címe és New York miatt volt különleges, hanem amiatt is, mert a következő idényben már az új-generációs, gyorsabb, hatékonyabb és sokkal látványosabb Formula E versenygépekkel fognak versenyezni, rajtuk a Halóval.

A második versenyen Buemi indulhatott a pole-ból, közvetlen Lotterer és Vergne előtt, míg Abt a negyedik, addig Di Grassi csak az ötödik kockáról vághatott neki a 43 körös eseménynek.

Délutánra egyetlen egy igazán fontos kérdés maradt, miszerint melyik csapat lesz a bajnok. A Techeetah és az Audi között mindössze 5 pont volt a differencia a rajt előtt a kínai alakulat javára. Ezzel együtt az egyéni kiírásban a második és a harmadik helyért mehetett harc.

 

A rajt nem hozott káoszt, és a mezőny óvatosan jött el. Vergne rendkívül agresszív volt, miközben kicsit össze is ért az első kanyar előtt Buemi autójával. A francia bajnok ezzel át is vette a vezetést Buemi, Lotterer és Piquet előtt, míg Abt a hatodik helyre esett vissza.

Az 5. körben Lotterer előzött egyet, amivel már a két Techeetah-autó állt az élen. Abban a pillanatban ők voltak a bajnokok, de a versenybíróság vizsgálta a rajtot, hiszen nagyon úgy tűnt, hogy Vergne és Lotterer is kiugrott.

 

A 7. körben Lopez állt félre. A dél-amerikai pilóta a jobb hátsó felfüggesztését csúnyán eltörte egy falhoz csapódás végén. Röviddel ezután a másik Dragon Racing-gép is kiállni kényszerült. A visszajátszásokból kiderült, hogy nem d’Ambrosio hibázott, hanem Filippi zúzta le őt. Az olasz szezonja így végképp katasztrofálisra sikeredett, és csak az évadnyitón szerzett pontot.

 

A sárga zászlós szakasz ideje alatt a versenybíróság megerősítette, hogy Lotterer a kiugrás miatt 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott. Ez nagyon is az Audi malmára hajtotta a vizet. Vergne a másik Techeetah-autóval megúszta a büntetést, így a rajtja tökéletes volt, szemben csapattársáéval. 

A versenyzők a 11. körben kapták meg a zöld jelzést, így folytatódhatott az amerikai verseny. Lotterer szinte azonnal kiállt letölteni a 10 másodperces stop-and-go büntetését, amivel gyakorlatilag biztossá vált számára, hogy nem lesz harcban a jobb pontszerző helyekért. Ezzel párhuzamosan Di Grassi előzte meg Buemit a második helyért. A 14. körben az Audi előnye az élen a konstruktőri bajnokságban mindössze 1 pont volt.

A 18. körben jött az újabb büntetés. Az akkor a 10. helyen autózott Da Costa kapott egy 10 másodperces stop-and-go-t, valamint 3 büntetőpontot a neve mellé. Egy körrel ezután Abt egy sikeres manővert hajtott végre és ugrott fel a harmadik helyre. Buemi mellett ment el az Audi versenyzője. 

 

Az autócserét Abt kezdte meg a 24. körben. Evans, Rosenqvist, Heidfeld és Bird követte az Audit. Az első cserék problémamentesek voltak.  Egy körrel ezután Vergne, Di Grassi, Buemi, Piquet, Sarazzin és Prost is cserélt. A versenyt továbbra is Vergne vezette Di Grassi és Abt előtt. Buemi azonban nem hagyta magát, és a 27. kör előtt visszaelőzte Abtot, kihasználván az extra erőt.

 

Buemi sokáig nem örülhetett, hiszen pár körrel az előzése után újra a negyedik helyen találta magát. A svájci hibázott, és ezt használta ki a német riválisa.

Az utolsó körökben Di Grassi szó szerint ráesett Vergne autójára. A brazil többször neki is ment hátulról a bajnoknak, aki nem ijedt meg ettől, és keményen védekezett. Mindeközben Lotterer a 10. helyre ugrott fel, megelőzve Sarrazint, majd Bird is megvolt neki. Ezzel Buemi kezében volt az Audi sorsa.

A versenyt végül Vergne húzta be Di Grassi és Abt előtt, így az Audi szerezte meg a konstruktőri címet. Buemi lett a negyedik, majd jön Rosenqvist, Evans, Piquet, Heidfeld, Lotterer és Bird.

A privát Techeetah  mindössze 2 ponttal maradt el az Auditól. Ha nincs Lotterer kiugrásra a rajtnál, a kínai istálló minden bizonnyal most a konstruktőri trófeát is magáénak tudhatná.

Következő Formula E cikk
Vergne: A bajnoki címet a barátomnak, Jules Bianchinak ajánlom

Előző cikk

Vergne: A bajnoki címet a barátomnak, Jules Bianchinak ajánlom

Következő cikk

Rosberg: Kizárt, hogy csapatfőnök legyek a Formula E-ben

Rosberg: Kizárt, hogy csapatfőnök legyek a Formula E-ben

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Esemény New York ePrix
Versenyzők Jean-Eric Vergne , Lucas diGrassi , Nelson Piquet , Sébastien Buemi
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Hírek