BRÉKING

DTM-pilótát szerződtetett a Venturi Formula E-csapata

A Venturi csapata a 2017-18-as Formula E-szezonban két DTM-pilótával, méghozzá két korábbi Mercedes-alkalmazottal, Maro Engellel és Edoardo Mortarával vág neki a 2017-18-as szezonnak.

Maro Engel, Venturi

Maro Engel, Venturi

Alastair Staley / Motorsport Images

Maro Engel, Venturi
Maro Engel, Venturi
Maro Engel, Venturi, leads Sébastien Buemi, Renault e.Dams
Maro Engel, Venturi
Maro Engel, Venturi
Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM
Edoardo Mortara, Mercedes-AMG Team HWA, Mercedes-AMG C63 DTM

Mortara először még augusztusban vezethette a Venturi autóját, majd részt vett a valenciai hivatalos teszten is. Spanyolországban James Rossiterrel és Michael Benyahiával kellett osztoznia az autón, végül mindegyikőjük munkáját váltóhiba nehezítette. Az olasz versenyző a hongkongi duplafordulón ejtheti meg bemutatkozását, jövő áprilisban pedig hazai pályán, Rómában is versenyezhet az elektromos világbajnokságban.

A csapat másik versenyzője jövőre is Maro Engel lesz, aki újoncévében nem vallott szégyent, és szerzett egy ötödik helyet is a csapat hazai versenyén, Monacóban. "A Formula E napról napra növekszik." - mondta el a Venturi első embere, Gildo Pallanca Pastor. "Ezért is áll biztosabb lábakon a csapat, mint valaha. Azután, hogy egy évet együtt dolgoztunk, Maro egyértelmű választás volt, míg Edoardónál a korábbi jó eredmények nyomtak sokat a latba, és a teszten is meggyőzött minket az emberi oldaláról, de a vezetési képességeiről is."

Mortara kiváló városi eredményekkel érkezik az FE-be, amely szintén az utcai helyszínekre fókuszál. Az olasz 2009-ben és 2010-ben is meg tudta nyerni a makaói Forma-3-as versenyt, majd 2011-től 2013-ig minden évben ő nyerte a makaói GT-versenyeket, privát Audik volánjánál. A harmincéves versenyző tavaly az Audival második lett a DTM-ben, idén viszont nem volt jó éve, és mindössze a tizennegyedik hely jutott neki szezon végén, immár Mercedesszel. Mortarának egyébként is jól jön a Formula E-s lehetőség, ugyanis jövő év végén a Mercedes kivonul a német túrauutó-bajnokságból, így akár munka nélkül is maradhatna.

Mortara elismerte, meglepetésként érte a megkeresés. "Eléggé az utolsó pillanatban jött..." - ismerte el. "Elég későn kezdtünk el konkrétumokról beszélni, de belementem, ugyanis az FE egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassam, mit tudok. Nagyon pozitív eddig ez az egész."

Azzal, hogy csak mercedesesek alkotják a Venturi csapatát, az is felmerült, hogy a németek addig, amíg ők is be nem lépnek a Formula E-be, megnézik, mit tud két versenyzőjük, adott esetben pedig, amikor jönnek, ők lehetnek a német istálló versenyzői a 2019-20-as szezonban. A Venturi technikai igazgatója, Franck Baldet ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az, hogy két, a Mercedes égisze alá tartozó versenyzőjük van, a merő véletlennek köszönhető.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Öt futamból negyedszer is Buemi nyert a Formula E-ben!
Következő cikk Formula E: Marrakeshben megvan Rosenqvist idei második győzelme is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország