Vandoorne szerezte meg a pole-t a bajnoki fináléra

A Mercedes csapatának belga versenyzője, Stoffel Vandoorne tudta behúzni az idei szezon utolsó időmérő edzését Berlinben, miközben Mitch Evans harmadik helyével nagy lépést tett egy esetleges bajnoki cím felé.

Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ, EQ Silver Arrow 02

Fotót készítette: Rudy Carezzevoli / Motorsport Images

Vandoorne a harmadik csoportban indult, ahol sikerült neki megszereznie a legjobb időeredményt, és összességében utolsóként mehetett a superpole-ban, ahol egy 1:06,794-es időeredményt sikerült elérnie.

Ez pedig elég volt neki ahhoz, hogy idén már harmadjára legyen övé az első rajtkocka. Mellőle Oliver Rowland indulhat majd, aki szintén a harmadik csoportból jutott tovább, és aki utolsó futamát teljesíti a Nissannál.

Evans pedig sokat tett azért, hogy jobb esélye legyen világbajnoki címet szereznie, hiszen a harmadik pozíciót kaparintotta meg a Jaguar pilótája, mely csapat egyébként öt ponttal vezet a DS Techeetah előtt a konstruktőrök között.

További híreink:

A negyedik helyre Alexander Sims tudott bejönni, mögötte pedig Tom Blomqvist, valamint Norman Nato tette még teljessé a superpole hatos mezőnyét. A bajnokságban legjobban álló versenyzők, Nyck de Vries csak 13., míg Edoardo Mortara 11. lett.

Jake Dennis eközben a kilencedik helyre jött be, hiába tűnt úgy egy ideig, hogy neki is meglehet a legjobb hat. Ezzel azonban néhány hellyel máris megelőzi legfőbb riválisait a rajtrácson, szóval az utolsó viadal mindenképpen izgalmasnak ígérkezik.

Még számos versenyzőnek van esélye a végső címre, a berlini fordított vonalvezetés pedig mindenképpen extra izgalmakat jelent majd a már amúgy is körömrágós finálén. Érdemes lesz követni az eseményeket.

Íme az idei utolsó kvalifikáció végeredménye:

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány km/ó
1 Belgium Stoffel Vandoorne Germany Mercedes 1'06.794   126.927
2 United Kingdom Oliver Rowland France DAMS 1'06.925 0.131 126.679
3 New Zealand Mitch Evans United Kingdom Jaguar Racing 1'07.010 0.216 126.518
4 United Kingdom Alexander Sims India Mahindra Racing 1'07.041 0.247 126.459
5 United Kingdom Tom Blomqvist United Kingdom NIO Formula E Team 1'07.106 0.312 126.337
6 France Norman Nato Monaco Venturi      
7 Germany Andre Lotterer Germany Porsche Team 1'07.088 0.294 126.371
8 Switzerland Sébastien Buemi France DAMS 1'07.100 0.306 126.348
9 United Kingdom Jake Dennis United States Andretti Autosport 1'07.106 0.312 126.337
10 Germany Pascal Wehrlein Germany Porsche Team 1'07.114 0.320 126.322
11 Switzerland Edoardo Mortara Monaco Venturi 1'07.139 0.345 126.275
12 Brazil Sergio SetteCamara United States Dragon Racing 1'07.150 0.356 126.254
13 Netherlands Nyck deVries Germany Mercedes 1'07.162 0.368 126.232
14 United Kingdom Alex Lynn India Mahindra Racing 1'07.164 0.370 126.228
15 Portugal Antonio FelixdaCosta China Techeetah 1'07.177 0.383 126.203
16 France Jean-Eric Vergne China Techeetah 1'07.190 0.396 126.179
17 Brazil Lucas diGrassi Germany Audi Sport ABT Schaeffler 1'07.209 0.415 126.143
18 Germany Maximilian Gunther United States Andretti Autosport 1'07.227 0.433 126.110
19 Germany René Rast Germany Audi Sport ABT Schaeffler 1'07.268 0.474 126.033
20 United Kingdom Oliver Turvey United Kingdom NIO Formula E Team 1'07.300 0.506 125.973
21 Netherlands Robin Frijns United Kingdom Virgin Racing 1'07.325 0.531 125.926
22 United Kingdom Sam Bird United Kingdom Jaguar Racing 1'07.365 0.571 125.851
23 Sweden Joel Eriksson United States Dragon Racing 1'07.461 0.667 125.672
24 New Zealand Nick Cassidy United Kingdom Virgin Racing 1'07.980 1.186 124.713

Hill szerint Bottasra nyugtalan hetek várnak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Formula E: Di Grassi győzött, de még semmi nem dőlt el az utolsó futam előtt
Következő cikk Formula E: A futamot Nato, a bajnoki címet a mercedeses De Vries nyerte!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország