Vandoorne csak pár kanyarig jutott Sanyában, újabb dupla kiesés a csapattól

Hongkongban erős teljesítményt mutatott a HWA Racelab a változatos körülmények között zajló időmérőn, de a következő fordulón nem sikerült megismételni a bravúrt, az egész hétvége csalódás volt az alakulatnak.

Stoffel Vandoorne, HWA Racelab, VFE-05

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Hongkongban már felcsillant végre némi remény a HWA Racelab számára, de Sanyában újfent nem jött ki a lépés: Vandoorne a 13. időt érte el az időmérőn, míg Paffett a pitből eredt a mezőny után egy rutinellenőrzést követően. Mindketten idő előtt kiestek a versenyből, elsőként Vandoorne, aki Birddel ütközött, és kénytelen volt feladni a szezon hatodik futamát.

„Nehéz hétvége volt ez a csapatnak”- mondta a belga. „Általában véve elmondható volt, hogy szenvedtünk a tempóval, habár tényleg rendelkeztünk a potenciállal, hogy jobban végezzük a dolgunkat az időmérőn. A verseny nagyon rövidre sikerült nekem – mindössze pár kanyaron át tartott. Sam Birddel ütköztem, ami után nem tudtam kormányozni a kocsit – ennek eredményeként egy újabb kiesés került a nevem mellé. A cél az volt, hogy olyan sokáig versenyben legyünk, amennyire csak lehet, és kár érte, hogy nem sikerült.”

A 37 éves Paffett sem számolhatott be sok jóról, egyedül abban tud bízni, hogy a továbbiakban tényleg kedvező irányt vesznek a fejlemények.

„Ez a verseny tényleg csalódás volt”- mondta. „A pitből kezdtem, mert gond volt a kocsival. Egyszerűen csak próbáltunk kimaradni az incidensekből, és azon voltunk, hogy egészen a célig jussunk. Ugyanakkor pár kör után elment a hajtás – szerintem a kardántengely volt. Mindenesetre nem tudtam folytatni. Összességében csalódás volt ez a nap, és meg kell oldanunk a kocsival kapcsolatos gondokat a római verseny előtt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: nem ez volt a legjobb versenyünk
Következő cikk Buemi szerint nem fair, ahogy Sanyában bántak velük

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország