Vandoorne: a Mercedes bármit meg fog tenni azért, hogy sikeres legyen a Formula E-ben

Stoffel Vandoorne biztos benne, teljesen más alapokra kerül a jelenleg HWA Racelab néven futó csapat, miután a Mercedes beszáll és gyári támogatásban lesz részük. Az F1-ből érkezett Vandoorne élvezi az új munkakörnyezetét, ami nagyon más a korábbihoz képest.

Stoffel Vandoorne, HWA Racelab, VFE-05

Stoffel Vandoorne, HWA Racelab, VFE-05

Joe Portlock / Motorsport Images

Négy versenyből egyszer sem sikerült pontot szereznie a HWA-nak, folyamatosan küzdenek a technikával, elsősorban a szoftverrel vannak gondok a Venturi autóját futtató csapatnál. Vandoorne elmondta, nagyon más feltételekkel dolgozhatnak majd akkor, ha a hatodik szezontól beáll mögéjük a Mercedes.

„A Formula E nagyon más az F1-hez képest, de nagyon jól érzem magam a paddockban”- mondta Vandoorne az RTBF-nek. „Igaz, hogy az eredmények még nem hozzák a vártakat, de ami a teljesítményt illeti, elég jók voltunk az időmérőn, párszor jól mutattunk.”

„Az autó teljesítményszintje nem rossz, de még mindig nagyon sok problémánk van a szoftverrel. Mindez normális, hiszen a csapat csak most kezd ebben a ligában, és nekem is újdonság. Tényleg tanulóév, mielőtt a Mercedes hivatalosan beszáll a szakágba. Mindent megváltoztat az, ha egy gyártó áll mögötted, amikor az biztosítja a szükséges eszközöket ahhoz, hogy megpróbálj sikerrel járni.”

„Hamarosan megkezdjük a tesztet a jövőbeni autóval”- utalt a jövő héten debütáló Mercedesre. „Ha a Mercedes szerepet vállal egy bajnokságban, akkor természetesen arra megy ki a játék, hogy a legjobbat nyújtsa. Biztos vagyok benne, bármit meg fognak tenni azért, hogy az élre kerüljenek.”

Vandoorne két évet húzott le a Forma-1-ben, nem volt könnyű dolga Alonso mellett a McLarennél, mely éppen átállt Hondáról Renault-ra, tehát elég zavaros időkben kapott lehetőséget. A belga versenyző elmondta, az elektromos bajnokság teljesen más történet az F1-hez képest.

„Ez az autó nem olyan gyors, mint egy Forma-1-autó, nincs meg ugyanaz a szenzáció a kanyarokban, de tényleg remekül érzed a sebességet a nagyon szűk, nagyon hepehupás pályákon, miközben 250 kW áll rendelkezésre az időmérőn. Jó vezetni”- összegezte.

„A versenynapok is nagyon mások – minden egy napon történik, nagyon korán kelünk, gyakran reggel ötkor, hogy reggel hétkor már az autóban legyünk. Ez nem könnyű, mert nagyon sűrű a nap, nincs időnk kielemezni az adatokat, egyáltalán nincs! Egyik edzésről megyünk a másikra, és próbáljuk a legtöbbet kihozni belőle.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Piquet a Jaguart okolja a rossz időmérős eredményekért
Következő cikk Elektromos Ezüstnyíl a Mercedestől: bemutatták a gyári Formula E-autót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország