Vandoorne a Formula E-ben tesztelt: irány az elektromos széria?

megosztás
hozzászólás
Vandoorne a Formula E-ben tesztelt: irány az elektromos széria?
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. szept. 25. 15:38

Az IndyCar mellett a Formula E-ben is komoly versenyzési ajánlatot kapott a McLaren belga versenyzője, aki szinte biztosan kategóriát fog váltani.

A 26 esztendős Vandoorne 2016-ban mutatkozott be a Forma-1-ben. Akkor Fernando Alonso sérülése miatt vehetett részt a Bahreini Nagydíjon, de a következő esztendőben már a spanyol világbajnok teljes értékű csapattársa volt. Az idei szezonja még nehezebbre sikeredett, mint a tavalyi, és a McLaren nemrég bejelentette, hogy jövőre Lando Norris lesz Carlos Sainz Jr. csapattársa.

Még több F1 hír:

Stoffel a gyenge teljesítménye miatt nem rendelkezik túl sok ajánlattal az F1-ben, noha a Haas, a Force India, a Toro Rosso és a Williams sem erősítette meg a párosát. A négy csapat közül a Haasnál és a Toro Rossónál jöhetne szóba a 26 esztendős pilóta.

Vandoorne kapcsán legutóbb arról számolhattunk be, hogy az IndyCar-ba hívják őt, de a versenyző egyelőre nem döntött a jövőjéről. Időközben az is kiderült, hogy Stoffel már egy Formula E autóval is tesztelt, amiről az E-racing365 számolt be. A lap beszámolója szerint Vandoorne közel áll ahhoz, hogy megállapodást kössön a HWA csapattal, mely újoncként szerepelhet az elektromos szériában.

Ha Vandoorne csatlakozik a HWA-hoz, akkor valószínűleg a dtm-es sztárpilóta Gary Paffett lesz a csapattársa, aki már több tesztet is abszolvált a Venturi Gen 2-es autójával Alesben, készülvén a következő idényre. 

A HWA tájékoztatása szerint október 8-án jelenti be a párosát a németországi Affalterbach-ban, ami a bázisuknak ad otthont.

Következő Formula E cikk
Jaguar: a Formula E abszolút nem unalmas, ellentétben az F1-gyel

Előző cikk

Jaguar: a Formula E abszolút nem unalmas, ellentétben az F1-gyel

Következő cikk

Alonso nem fog ralizni, mert nem elég tehetséges hozzá

Alonso nem fog ralizni, mert nem elég tehetséges hozzá

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Formula E
Versenyzők Stoffel Vandoorne
Csapatok HWA AG
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Hírek