Utólag büntettek a berni Formula E-futamon

megosztás
hozzászólás
Utólag büntettek a berni Formula E-futamon
Szerző:
, Szerkesztő
2019. jún. 23. 13:47

Andre Lotterer a 4. helyen zárt a Berni E-prix-n, de utólag 22 másodperces büntetést kapott, és így tíz hellyel hátrébb sorolták a versenyt követően, mert tiltott időben ment ki a bokszba.

A berni Formula E versenyen nem sok minden történt az első és az utolsó kör között. Az elsőben rögtön az első kanyarban félbeszakadt a futam, miután az első három után a teljes mezőny beragadt az első sikánban. A 45 perces várakozás után az élmezőnyben alig történt változás a hajráig, egyedül Andre Lotterer tudott új ritmust hozni, miután a támadó módot a hajrában vetette csak be. A német a nyolcadikról a negyedik helyre lépett fel.

Azonban utólag 22 másodperces büntetést kapott, és ezzel a 14. helyre csúszott vissza. Lotterer piros lámpa mellett hajtott be a bokszba, a futam után vizsgálták az esetet, majd döntöttek a büntetésről. Az FIA közleménye szerint a szabály 37.1 cikkelye szerint a verseny során a pilóták csak akkor hagyhatja el a apályát, ha a lámpa zöld a bejáratnál. Lotterer ezt figyelmen kívül hagyta, ugyanakkor a német szerint ezt az utasítást a csapattól kapta.

Lotterer hátránya a vb-tabellán a büntetés miatt 44 pontra nőtt a New York-i dupla finálé előtt Jean-Eric Vergne mögött. Lotterer a Motorsport.com-nak a következőket mondta:

"Az első kanyarban történt incidens után piros zászlós szakasz következett, ez alatt normálisan kimegyünk a bokszba, de most jött az üzenet, hogy ne menjünk ki, ám addigra én már a bokszban voltam" - magyarázta a német. "Megkérdeztem, hogy mit kell tennem, és azt az üzenetet kaptam, hogy csatlakozzak a sorhoz, és én kimentem a bokszba, a piros ellenére, mert azt hittem, ezt kell tenni."

Lotterer "rendkívül keménynek" tartja a büntetést. "Azt hittük, hogy ezzel segítünk a stewardoknak az újraindításnál, erre kaptam 22 másodperc büntetést. Ez kirívóan kemény, mert semmin sem változtatott, ugyanakkor segítség volt. Sajnos mostanában így mennek a dolgok, nem a sport, hanem a szabály a fontos" - tette hozzá Lotterer.

Még több hír:

A németen kívül Jose Maria Lopez is büntetést kapott, kizárták, mert az autó technikai feltételei nem feleltek meg a szabályoknak, míg Edoardo Mortara ötrajthelyes büntetést kapott New Yorkra az Alexander Sims elleni ütközése miatt. Antonio Felix de Costa öt másodperces időbüntetést kapott a verseny után, mert nem tartotta tiszteletben az egész pályás sárga zászlós szakaszt.

A berni futamot végül Vergne nyerte Match Evans és Sebastien Buemi előtt, a dobogón így két olyan versenyző is állt, aki érintett volt egy hete a Le Mans-i 24 órás viadalon is, sőt, Buemi a győztes csapat tagja volt. A Formula E világbajnokságának utolsó két futamát New Yorkban rendezik július 13-án, 14-én.

Lotterer büntetésével az összetett második helyén álló De Grassi járt igazán jól, a brazil hátránya így 32 pont a címvédővel szemben.

Következő cikk
Vergne Le Mans után fáradtan is nyert, egy lépésre a címvédéstől

Előző cikk

Vergne Le Mans után fáradtan is nyert, egy lépésre a címvédéstől

Következő cikk

A Mercedes folytatja a tesztprogramot

A Mercedes folytatja a tesztprogramot
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Esemény Bern ePrix
Versenyzők Andre Lotterer , Jean-Eric Vergne
Szerző Horváth Gábor