Új, máshogyan őrült időmérős formátumot vezet be jövőre a Formula E

Az FIA megerősítette, hogy új kvalifikációs formátumot vezetnek majd be a Formula E 2022-es szezonjában. Párbajok váltják majd a sokat kritizált csoportos rendszert.

Nyck de Vries, Mercedes-Benz EQ, EQ Silver Arrow 02

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Formula E időmérős rendszerét erős kritika érte a világbajnoki címért harcoló pilóták részéről a 2021-es szezonban, ugyanis az szinte garantálta, hogy a mezőny végére kerülnek: az eddig érvényben lévő rendszer 4, 6 fős csoportokra osztotta a mezőnyt, ahova a bajnoki pontverseny szerint kerültek besorolásra a pilóták. Az élen állóknak kellett először pályára gurulniuk, amikor az még messze nem volt annyira felgumizva, mint az időmérő végén, így általában a végső, 6 fős szétlövésbe azok kerültek, akik későbbi csoportokba kerültek.

A „mesterségesnek” titulált időmérős formátum helyett az FE teljesítményalapú formátumot szeretett volna, már csak a csapatok nyomása után is. A Motorsport Világtanács pénteki gyűlésén pedig véglegesítették is, hogyan fog ez kinézni jövőre a gyakorlatban:

Az Audi kilépése után 22 autósra csökkent mezőnyt két részre fogják osztani – a második versenytől kezdve ismét a bajnoki pontverseny szerint.

Még több F1 hír:

Mindkét csoport 10 percet kap, ahol megkötések nélkül körözhetnek. A csoportokból 4-4 versenyző jut tovább a következő, tornákhoz hasonló kieséshez szakaszba.

A negyed és az elődöntők alatt 2 versenyző fog egymással párbajozni a továbbjutó helyekért, míg végül az időmérős döntőben csak 2 pilóta fog harcolni a pole-pozícióért, ahol a vesztes a második rajthelyet szerzi meg.

A 3. és a 4. rajthelyet az elődöntőkben kieső versenyzők kapják, az 5.-8. helyeket pedig a negyeddöntők alatt kieső pilóták, akiknek a köridejeit egymáshoz fogják mérni.

A maradék 14 rajthelyet az első, 10 perces szakaszban futott eredmények alapján osztják majd ki.

Perez szerint Verstappennek nincsenek egyértelmű gyengeségei

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új sorozatban tűnhet fel Danyiil Kvjat
Következő cikk Itt folytatja a pályafutását Antonio Giovinazzi az F1 után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország