Több előzésre számítanak a főszereplők a Formula E-ben

megosztás
hozzászólás
Több előzésre számítanak a főszereplők a Formula E-ben
Szerző:
, Szerkesztő
2019. nov. 9. 14:57

November végén veszi kezdetét a Formula E hatodik szezonja, amely kapcsán a versenyzőknek jelentős elvárásaik vannak, például, hogy könnyebb lesz előzni az új szabályok adta kereteken belül.

A Formula E 2018/2019-es szezonját Jean-Eric Vergne nyerte, miután a szezon jelentős részében konzekvensen versenyzett, egyedüliként nyert három futamot a mezőnyből. A szezon első fele nagyon kiegyenlített küzdelmet hozott, az első nyolc futamon nyolc különböző győztes ünnepelhetett, ezután lódult meg Vergne szekere.

Ám hiába volt izgalmas és kiegyenlített a világbajnoki küzdelem, a futamok kevesebb izgalmat jelentettek, mint az azt megelőző években. Ennek egyik oka, hogy a szabályok a szűk, utcai pályákon kevés előzésre adtak lehetőséget, még a támadó móddal is nehéz volt beérni az elől haladót. Éppen ezért változtatott a szabályokon a sorozat, így a november 22-én rajtoló új idényben már 10 kW-tal többet, már 235 kW energiát használhatnak fel a támadó módban a versenyzők.

 

Lucas diGrassi szerint ez a szabály, és hogy a versenyeken bizonyos mennyiségű energiát elvonnak a versenyautókból minden biztonsági autós vagy sárga zászlós szakasz után, azt eredményezheti, hogy megváltozik a sportág dinamikája. "Most a versenyek másmilyenek lesznek, sokkal energiahatékonyabbak, mivel a verseny igazgatója csökkentheti az autók energiaszintjét" - mondta a Motorsport.com-nak Di Grassi.

"Vagyis a versenyzők nem játszhatnak úgy az energiával, mint eddig. Nem leszel többet megmentve a biztonsági autóval, ez pedig alapvetően változtathat a versenyek dinamikáján. Az előzés könnyebb lesz, szerintem néha teljesen más dinamikájú autókat fogunk látni egymás ellen, de összességében az autók közelebb lesznek egymáshoz" - vélekedik a témát illetően az Audi pilótája.

BMW Andretti főnöke, Roger Griffiths szerint is sokat dobhat a versenyen az új szabályrendszer, és erre szükség is van, miután az új generációs autók erősebbek, és többet is ütköztek egymással az elmúlt szezonban. "A verseny fejlődésének eredményeképpen, és az időzített versenyre való átállásnak váratlan következményei lettek, teljes pályás sárga zászló, vagy biztonsági autós fázis esetén hirtelen több energia lett elérhető" - magyarázta Griffiths a Motorsport.com-nak.

Még több hír:

"Nehezebb is volt elválasztani az autókat, így az ötödik szezonban sok minden történt, amit a szabályokra vezethetünk vissza" - mondta a szakember, akivel egyetértett kollégája, az Envision Virgin Racing főnöke, Sylvain Filippi, aki hozzátette, hogy a támadó mód alapvető különbséget jelenthet az új idényben, és azt reméli, hogy ennek előnyeit a szurkolók is értékelik majd.

"A támadó mód a megnövelt energiával különbséget jelenthet, az extra 35 kW most nagyon jelentős lehet, és könnyebb lesz vele előzni, persze a pálya fényében. Ez a stratégiát még fontosabbá teszi, és mi ezen fogunk is dolgozni. És ez nagyszerű, nem? Ezt akarjuk látni a motorsportokban" - jelentette ki a Motorsport.com érdeklődésére Filippi.


Fernando Alonso folytatja a felkészülését élete első Dakar viadalára, melynek részeként jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik, és gyűjti tovább a terepralis kilométereket a Toyota Hilux volánja mögött.

Következő cikk
Vergne: Szörnyű volt az autót vezetni a teszteken

Előző cikk

Vergne: Szörnyű volt az autót vezetni a teszteken

Következő cikk

Két tesztpilótája lesz a Mercedesnek a Formula E-ben

Két tesztpilótája lesz a Mercedesnek a Formula E-ben
Hozzászólások betöltése