Rowland nem haragszik Birdre, véletlen gombnyomkodás okozta a vesztét

Oliver Rowland szerint jobb, ha mindenki megszokja azt, hogy a lökdösődés bevett dolog a Formula E-ben, és ő sem fog sírni azért, mert Sam Bird eltalálta hátulról, miközben az élen haladt Hongkongban.

Oliver Rowland, Nissan e.Dams, Nissan IMO1

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Rowland a második helyről rajtolt Hongkongban, de rögtön átvette az első helyet Vandoorne-tól, amit meg is tartott, egészen a piros zászlót követő első körig, ugyanis Bird hátulról támadta az 1-es kanyarban, összeértek, és a Nissan versenyzője végzetes hibát vétett.

„Sam a kanyar közepén kapott el hátulról, én meg aktiváltam közben a teljes pályára érvényes sárga zászlót – ugyanis a kormány kicsúszott a kezemből, miközben ő elkapott”- mondta Rowland. „A tempóm visszaesett 50 km/h-ra, és nem tudtam gyorsabban menni”- mondta a Motorsport.com-nak.

„Azt gondoltam, a boxutcai határoló volt az, szóval kétszer is ki-be kapcsoltam. Utána csak nyomkodtam a gombokat, de a probléma továbbra is fennállt. 10 milliószor is csinálhatod, de csak egyszer történik meg.”

Ezt követően a 18. helyre esett vissza, megkezdte a felzárkózást, de végül le kellett parkolnia a pályán, mert megsérült a Nissan e.dams.

„Alapvetően mindenkinek nekimentem és minden falat eltaláltam, majd lerobbant a kocsi. Volt némi kontaktom Daniellel, Paffettel, tehát kapott ütéseket az autó. Amikor lerobbantam, semmihez sem értem hozzá – meg kell nézni, mi volt az oka”- magyarázta.

Rowland azt is hozzátette, nem hibáztatja Birdöt, akivel az első incidens történt, és az egész versenyére sorsdöntő hatással bírt.

„Nem gondolom, hogy Sam bármi rosszat tett volna, olykor megesik az ilyesmi”- mondta Rowland. „Mindenki panaszkodik ilyen vagy olyan kontakt miatt, de hozzá kell szoknod. Olykor meglöknek, olykor te löksz meg másokat. Nem kapott büntetést azért, amit tett, és nem fogok sírni azért, mert hozzámért.”

„Azt sem gondolom, hogy az én hibám lenne – semmit sem tehetsz ilyen helyzetben. Minden verseny egyre jobb és jobb lett, nekem pedig így kell folytatnom.”

Buemi szintén műszaki hiba miatt esett ki, egészen a hatodik helyig zárkózott fel Hongkongban.

„Az autó kivételesen erős volt, és a felfüggesztés meghibásodása előtt fel tudtam kapaszkodni a mezőnyben. Mindez csalódást keltő, de ismét megmutattuk, hogy lenyűgöző potenciállal bír a csomagunk. Minden hétvégén részt veszünk a versengésben, és ettől kemény az egész. Nincs más opciónk, mint az, hogy továbbra is keményen dolgozunk, és pontosan így fogunk tenni, amikor két hét múlva elmegyünk Sanyába.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Di Grassi: okos versenyzéssel a dobogón Hongkongban
Következő cikk Bird elfogadja a döntést, reméli, nem tűnik fel rossz fényben a történtek miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország