Robin Frijns: „elégedett vagyok, de megtalálhatna a szerencse” – exklúzív interjú a többszörös Forma-E futamgyőztes pilótával

A 28 éves holland Robin Frijns meglehetősen elfoglalt embernek mondhatja magát, ugyanis egyszerre versenyez a DTM-ben az Audi színeiben, valamint a Forma-E-ben az Envision Virgin Racing színeiben.

Robin Frijns, Virgin Racing

Sam Bloxham / Motorsport Images

Frijns mögött remek junior karrier áll, a sorozatok nagy részét megnyerte, melyekben részt vett. 2010-ben Formula BMW európai bajnok lett, 2011-ben Formula Renault 2.0 bajnok lett újonc évében, 2012-ben pedig az akkor GP2-vel egyenrangú Formula Renault 3.5 kategóriában lett szintén újoncként bajnok olyan riválisok mellett, mint Jules Bianchi, Kevin Magnussen vagy Alexander Rossi.

2013-ban érkezett az első nagy lehetőség, amikor a Sauber ugyanis tesztpilótai állást ajánlott fel neki. A nagy áttörés azonban nem történt meg, ugyanis Frijnsnek nem sikerült bekerülnie a Forma-1 rajtrácsára. A hu.motorsport.com-nak adott interjújában többek között erről is beszélt.

„Ha lett volna lehetőség egy teljes szezonos ülésre, éltem volna vele, de sajnos nem így lett. Akkoriban még a csapatok a gazdasági válság hatásait nyögték, és nekem nem volt megfelelő szponzorációm vagy támogatóm. Nekik pénz kellett, nekem meg nem volt pénzem”, válaszolt Frijns az erre vonatkozó kérdésre.

Robin Frijns, Virgin Racing, on the grid

Robin Frijns, Virgin Racing, on the grid

Fotó készítője: Dan Bathie / Motorsport Images

Hogy látod az eddigi karriered, elégedett vagy vele?

„Igen, azt kell mondjam elégedett vagyok, volt lehetőségem Forma-1-es autót vezetni, jelenleg pedig a DTM-ben és a Forma-E-ben is van ülésem, szóval meglehetősen elfoglalt vagyok. Az elmúlt két évvel különösen elégedett vagyok, tavaly például lett volna lehetőségem mindkét bajnokságban a bajnoki címért menni, viszont nagyon szerencsétlen pillanataim is voltak”.

„Féltávnál vezettem a Forma-E tabelláját és a DTM-ben is úgy érzem, meg lett volna az autónk a győzelemhez, viszont a szerencse szimplán nem állt mellettünk. Mindent egybevetve azt mondom, elégedett vagyok”, mondta Frijns majd hozzátette, mivel az Audi kiszáll jövőre a DTM-ből, egyelőre nem tudni, tudja-e folytatni a szériában.

Sok szempontból érdekes projekt a Forma-E. Eredetileg mivel győztek meg, hogy csatlakozz?

„Először az Andretti Autosport és Michael Andretti vette fel velem a kapcsolatot még a második szezonban. Nagyon szerettem volna az FE-ben versenyezni, mivel nagyon kiélezett a bajnokság és nagyon sok jó pilóta része a mezőnynek. A lehető legjobb versenyzők ellen akartam menni, és ezért akartam nagyon a FE-hez csatlakozni”

Elégedett vagy ezzel, azt kaptad, amire vártál?

„Nagyon is, ahogy kívülről is látszódhat, nagyon közel van egymáshoz a mezőny. Ami viszont a külvilág számára nem látszik, hogy milyen sok technológiai, milyen sok elem van az autóhoz köthető, és mekkora csapat, illetve gyártó van mögötted”.

„Úgy kell erre gondolni, mint egy kisebb Forma-1-es világra, és mint pilóta, nagyon élvezetes, hogy ennyi ember részt vesz az egészben, és mivel a verseny nagyon kiélezett, pilótaként nagyon is élvezhető a sportág”.

Robin Frijns, Virgin Racing, Audi e-tron FE06

Robin Frijns, Virgin Racing, Audi e-tron FE06

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

Évről évre erősebb a mezőny, egyre tapasztaltabb pilóták érkeznek. Szerinted ki a mezőny legjobb és a legalulértékeltebb versenyzője?

„Nagyon sok jó pilóta van a mezőnyben, ezért nehéz lenne megmondani ki a legjobb. Remélem én leszek a legjobb a végén, viszont idén már mellém állhatna a szerencse. Meglátjuk Berlinben hogyan alakul”.

„Nagyon nehéz megmondani, ki a legalulértékeltebb versenyző, szerintem igazán nincs is senki alulértékelve. Vannak csapatok, akik jobban szenvednek a másiknál. Indulj csak ki Nico Müllerből, aki a csapat gyengeségei miatt nagyon küzd a Forma-E-ben, de szerintem egy jobb autóban ott lenne az élmezőnyben”.

Nehéz volt a szezonkezdet, az első szaúdi versenyen még jól teljesített a csapat, Sam Bird az első helyen, te az ötödik helyen zártatok, de azóta mintha elpártolt volna tőletek a szerencse. Mi ment félre?

„Nagyon sok tényező volt, ami miatt félrementek a dolgok. A második szaúdi versenyen én hibáztam, Santiagóban pedig már az első szabadedzéstől nagyon küzdöttünk az autóval, egyszerűen nem találtuk meg, mi a baja az autónak. Amikor az első szabadedzésen nem jó az autó, akkor az az egész hétvégére rányomja a bélyeget”.

„Mivel nálunk nem is hétvégék, hanem napok vannak, a két szabadedzés, az időmérő és a futam egy napon van, ezért ha az első szabadedzésen már van valami gondod, akkor ott már az egész végig hátul leszel. Marokkóban szintén voltak gondjaink az autóval, egyszerűen minden ellenünk játszott akkoriban”.

Érdekes dolgok történtek a pilótapiacon a koronavírus okozta kényszerszünet alatt. Hivatalossá vált, hogy jövőre új csapattársad lesz (Nick Cassidy), és a DTM-ben az egyik nagy riválisod, René Rast, csatlakozik a mezőnyhöz, az Audi színeiben. Szerinted Rast tudja majd azt a teljesítményt hozni, mint a DTM-ben?

„Ez mindenki számára egy nagy kihívás, a Forma-E teljesen különbözik gyakorlatilag minden bajnokságtól, amiben René vagy akár én is versenyeztünk. Nem egyszerűen, mivel ahogyan azt beszéltük, nagyon kiélezett a mezőny, és hatalmas a verseny”.

„Elég csak Felipe Massa példájából kiindulni, aki hosszú éveket töltött a Forma-1-ben, és ennek ellenére időnként rengeteget tud szenvedni az autóval, ami szintén alátámasztja, hogy ez nem egy egyszerű bajnokság”.

Robin Frijns, Virgin Racing

Robin Frijns, Virgin Racing

Fotó készítője: Alastair Staley / Motorsport Images

Van olyan kudarc, amire azt tudod mondani, hogy megváltoztatta a karriered, szóval ilyen tekintetben van kedvenc kudarcod?

„Nem tudnék mondani olyan konkrét eseményt, ami megváltoztatta volna a karrierem. Ahogyan egyre idősebb vagy, egyre többet tanulsz az autókról és a világról is. A Formula Renault-s, a Forma-1-es és a DTM-es éveim alatt is más perspektívából láttam mindent, azt mondanám, mindennap tanul valamit az ember”.

Te lettél a 2019-ben Maastricht év sportembere. Gratulálunk hozzá! Milyen érzés?

„Igen, köszönöm. Nagy örömmel tölt el, hogy a szülővárosomban is tudnak arról, amit csinálok, és milyen eredményeket érek el. Ez egy viszonylag kis város, ahol nem sokan ismerik a Forma-E-t, szóval kifejezetten örülök, hogy egy ilyen cím birtokosa lehetek, ezt nem mindenki mondhatja el magáról”.

Milyen terveid vannak a karriered utánra?

„Még csak 28 éves vagyok, szóval remélem még egy jó 5-6-8 évem van még hátra a karrieremből, remélhetőleg hasonló sikerekkel. Eddig még egyáltalán nem gondolkodtam azon, mit akar csinálni a karrierem után, ha valami az utamba kerül, amit érdekesnek találok, vagy elkezdem csinálni vagy nem, igazából még korai megmondani, mit tervezek csinálni”.

Robin Frijns jelenleg a tizenhatodik helyen áll a Forma-E idei szezonjának tabelláján, viszont hátra van még öt berlini verseny is a szezonból, és a mezőny szorossága miatt még jelentősen előreléphet. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Formula E társalapítója is koronavírus-pozitív lett!
Következő cikk Óriási csata zajlott a dobogóért, de Da Costát ma sem lehetett megállítani!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország