Paffett és Vandoorne is folytatná a jó trendet Sanyában

Gary Paffett és Stoffel Vandoorne is azzal a céllal vág neki a következő fordulónak Sanyában, hogy építsenek a jó szereplésre, amit Hongkongban hoztak össze. Elsősorban a versenyen nyújtott teljesítményt kívánják fokozni, még több pontot szállítva a HWA Racelab számára.

Stoffel Vandoorne, HWA Racelab

Stoffel Vandoorne, HWA Racelab

Sam Bloxham / Motorsport Images

Vandoorne révén a HWA Racelab megszerezte az első pole-t a Formula E-ben a legutóbbi fordulón, majd a versenyen az alakulat első pontjait is bezsebelték, ami szerintük a folyamatos fejlődés egyértelmű jeleként értelmezhető. Céljuk természetesen nem más, mint az, hogy a FWD Sanya E-Prix keretében folytassák a pozitív utat, mindezt Kínában, ahova 2015 után tér vissza a széria.

„Hongkongban részünk volt némi sikerben, amit most megfejelhetünk”- mondta Paffett. „Minden elvárásunkat felülmúltuk az esős időmérőn; én a negyedik helyet foglaltam el a rajtrácson, Stoffel pole-ban volt, ami az egész csapat számára fantasztikus. Ez volt eddig a szezon fénypontja”- mondta a brit DTM-bajnok.

„Ugyan a verseny nem volt annyira sikeres, de sikerült a nyolcadik helyen végezni, megszerezve az első pontjaimat. Stoffelnek szintén, melyek ugyancsak a csapat első pontjai voltak. Ez olyasmi, amire tényleg építeni tudunk a továbbiakban. Kínában ismét pontszerzők akarunk lenni. A Sanyában található pálya mindenki számára új, ami javítja az esélyeinket, hiszen egyik csapat sem rendelkezik több tapasztalattal nálunk. Remélem, továbbra is fejlődni fogunk, felzárkózunk az élmezőnyre.”

Vandoorne elmondta, „még sosem volt Sanyában”, de nagyon szép helynek tűnik a dél-kínai turistaközpont. „Ez lesz az első alkalom, hogy Formula E-versenyt rendeznek ott, így a pálya mindenki számára újdonság. Számos hosszú egyenes található a pályán, ami megnehezítheti az energiamenedzsmentet. Megmutattuk, hogy nagyon jó teljesítménnyel bírunk az időmérőn, különös tekintettel a pole-ra Hongkongban. Remélem, folytatni tudjuk ezt a trendet, de nincs garancia”- jegyezte meg.

„Arra fogunk koncentrálni Sanyában, hogy fokozzuk a versenyen nyújtott teljesítményt, és egy zökkenőmentes hétvégénk legyen. Majd meglátjuk, mire vagyunk képesek”- tette hozzá.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein: Jó döntés volt elhagyni a Mercedest
Következő cikk Massa: érdekes lesz a kínai pálya az energiafogyasztás tekintetében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország