"Önbüntető" kialakítást kapnak a Formula E-autók

A Formula E második generációs autói egy új első designt kapnak, amelynek lényege, hogy a pilóták kétszer is meggondolják, hogy ütközést kockáztassanak, az ugyanis az új első résszel nagyobb büntetés lehet a saját maguk számára.

Tom Dillmann, NIO Formula E, NIO Sport 004

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Motorsport.com értesülése szerint a második generációs Formula E-autók megkapták az engedélyt a 2021/22-es szezon végéig való szereplésre, és a hírek szerint ahogy az első generációs autók, az elmúlt idényben bevezetett típusok is átesnek egy "ráncfelvarráson". Ennek keretében az orr kialakítása mellett az első szárny fog változni, méghozzá a tervek szerint úgy, hogy az átgondoltabbá tegye a manővereket.

Még több hír:

Andre Lotterer szerint sokkal törékenyebbek lesznek az autók, a változást a kart autók megerősített lökhárítójának tiltásához hasonlította.

"A hetedik szezonban egy új dizájnt kapunk, és ennek keretében az autó első része kicsit gyengébb lesz, hogy a srácokat büntesse a felesleges érintkezésekért" - mondta Frederic Bertrand, az FIA igazgatója. "De nem is akartunk sokat visszalépni, ehelyett inkább valami egyensúlyt kell találni, hogy az autó eleje gyengébb legyen, de ne túlságosan, mert különben állandóan sárga zászlós helyzetekben találjuk magunkat, amikor össze kell szedni az autók elejét. Most itt tartunk, igyekszünk meghatározni, hogy milyen legyen ez a ráncfelvarrás, ami meghatározza az autó életének második felét."

A Motorsport.com birtokába jutott tervek szerint ugyanakkor drasztikus változásokra lehet számítani, amiből akár egy új, 2.5-ös generáció is kialakulhat. Ez jóval nagyobb változást jelenthet, mint a hasonló átalakulása az első generációs autóknak, ezúttal ugyanis a cél, hogy a pilóták számára büntetés legyen, ha felesleges ütközésbe bocsátkoznak, vagyis az autón történt kár ne a versenyt akadályozza, hanem magát a versenyzőt abba, hogy legközelebb meggondolatlan manőverbe kezdjen. Ugyanakkor azt még nem lehet tudni, hogy mikor kerül majd bevetésre az új kialakítás, a Motorsport.com kérdésére az FE szóvivője kijelentette, hogy a fejlesztések még korai fázisban vannak.


Michael Schumacher fia hatalmas megtiszteltetésben részesült, amikor a Német Nagydíjon pályára vitette édesapja utolsó bajnoki gépét, a V10-es motorral felszerelt 2004-es Ferrarit, az F2004-et. Egy látványos összeállítás a nagy pillanatról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gutierrez is tesztel a Mercedes EQ-nál
Következő cikk Da Costa kész átvenni Lotterer helyét a bajnoknál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország