New York Simset igazolta

A Formula E újonca szerint a szezon utolsó helyszíne bizonyítja, hogy megfelelő hozzáállással harcolta végig az évet, és a gyenge eredmények ellenére a végén a számára is kijött a lépés.

Alexander Sims, BMW I Andretti Motorsports, BMW iFE.18, Robin Frijns, Envision Virgin Racing, Audi e-tron FE05, Sébastien Buemi, Nissan e.Dams, Nissan IMO1, on the podium

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Alexander Sims kemény első szezont produkált a Formula E-ben, a brit versenyző a vasárnapi szezonzáróig nem lehetett elégedett, ám az utolsó versenyen második helyen intették le, és ezt elégtételnek érzi a szezon közbeni balszerencséért. Sims korábbi legjobb eredménye a negyedik hely volt, pedig Marrakesh-ben nagyon közel volt a győzelemhez, míg Santiagóban a dobogóról kellett a hajrában lemondania. Összesen három futamon esett ki, további ötön nem szerzett pontot, ennek fényében nagy előrelépés, hogy New Yorkban mindkét viadalon az élmezőnyben küzdött.

Még több hír:

"Ha visszanézek a szezonra, azt gondolom, hogy ez egy szokványos forgatókönyv, de azt gondolom, hogy megannyi jó eredmény bukott el megannyi indokkal. Nagy öröm, hogy a végén összejött egy jó eredmény, és ez bizonyítja, hogy nem vagyunk őrültek, amiért kitartottunk at eredeti elképzelések mellett. Biztosan több pontszerző helyet érdemeltünk volna, de ez ugyanígy van a többiekkel is, akik le-fel ugráltak a helyezések között. A lényeg, hogy az FE-pilóták még több tiszta versenyt szeretnének, még több pontot szerezni" - fejtette ki véleményét Sims.

A brit nagyon elégedett volt a második New York-i futam időmérőjével is, amelyen a szezon során második alkalommal szerezte meg a Pole-t a BMW-nek. "Nagyon elégedetté tesz, és a pole csak növeli az elvárásokat. Ez persze azt is jelenti, hogy a futamon a győzelmen kívül minden csalódást jelent, de ha az ember egy lépést távolabb megy, és egészében nézi a képet, akkor csak azt mondhatja, hogy ez egy remek hétvége volt."


Legújabb videónkban Alberto Ascari tragikus élettörténetét dolgoztuk fel fantasztikus képekkel és magyar narrációval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Buemi: Eggyel kevesebb probléma, és összejön a vb-cím
Következő cikk Frijnsnek az utóbbi idők rossz sorozata is segített nyerni tegnap

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország