Nem veszi biztosra a Mercedes a diadalt a Formula E-ben

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kijelentette, hogy a német autómárka nem veszi biztosra, hogy első Formula E-szezonjukban az élmezőnyben lesznek. A Mercedes a Stoffel Vandoorne, Nyck de Vries párossal indul.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG in the garage

Steve Etherington / Motorsport Images

Tavaly a Mercedes a leányvállalatával, a HWA-val indult a Formula E-ben, ahol a Venturi ügyfélcsapata voltak, a szezont pedig arra használták fel, hogy sokat tanuljanak a teljesen elektromos bajnokságról, a 2019/20-as szezonban viszont már a Mercedes is ott lesz a mezőnyben, ezúttal már gyári csapatként.

A német istálló szerdán, a Frankfurt Motor Show-n leplezte le az első Formula E-autóját, és azt is bejelentették, hogy az ex-F1-es Stoffel Vandoorne és a Formula 2 éllovasa, Nyck de Vries lesz a 2 pilótájuk a 2019/20-as bajnokságban.

A Formula E-ben egyáltalán nem gyakori a dominancia, ezt jól példázza, hogy az előző szezonban a 13 versenyen 8 csapat 9 pilótája tudott győzni, az első 5 szezonban pedig 3 különböző csapat nyerte meg a konstruktőri bajnokságot.

Még több hír:

Eközben a Forma-1-ben a Mercedes az előző 5 szezonban mind az egyéni, mind a konstruktőri címet be tudta húzni, azonban Toto Wolff kiemelte, két lábbal a földön kell járniuk és alázatosnak kell lenniük.

„Vannak olyan csapatok és nagy autógyárak, amelyek sok ideje vannak a Formula E-ben, és sikeresek lettek, megvolt a tanulási görbéjük. Nekünk ezek még nincsenek meg – volt egy tanulóévünk a HWA-val, de nem a megfelelő mennyiségű erőforrással, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy ez lesz a Mercedes első szezonja a sorozatban, és nem vesszük biztosra, hogy ott leszünk az élmezőnyben.” – kezdte Wolff a Motorsport.com-nak.

„Ez majd idővel kiderül. Ha meglepjük magunkat, és sikerülne a top-5-ben vagy a dobogón végeznünk, akkor boldog lennék. Viszont nem számíthatunk erre az első szezonunkban.”

Stoffel Vandoorne tavaly teljesítette az első szezonját a Formula E-ben, összetettben pedig 16. lett a HWA csapatánál versenyezve. A belga elmondta, úgy gondolja, hogy képes lehet a Mercedes arra, hogy az élmezőnyben harcoljon, azonban osztja Wolff nézeteit, vagyis ő sem veszi biztosra a sikert.

További híreink:

„Természetes, hogy sokkal magasabb lécet kell megugranunk. Tavaly még a háttérben voltunk, és talán a nyomás sem volt akkora a csapaton. De ez az én szempontomból ez nem változtat sok mindenen, magabiztos vagyok azt illetően, hogy megvannak az eszközeink ahhoz, hogy elöl versenyezzünk.”

„Pillanatnyilag kicsit kérdőjeles, hogy mennyire kiegyensúlyozottan tudunk majd versenyezni, illetve milyen lesz a csomagunk. De abból, amit láttam, úgy gondolom, hogy mindenki, aki ebben a csapatban dolgozik, nagyon komolyan veszi a feladatát, és a szükséges erőforrásaink is megvannak.”

„De persze nem vehetjük biztosra a sikert, hiszen a többi bajnoksághoz hasonlóan nem úgy működik a dolog, hogy belépsz, és rögtön dominálsz.” – magyarázta az ex-F1-es versenyző a Motorsport.com-nak.


A Formula E hiába szól az utcai pályákról, az elektromos szériában rengeteg előzést láthatunk, amik nem kikerülések, hanem valódi, látványos manőverek.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff eleinte nem hitt a Formula E-ben
Következő cikk Nagy növekedésről számolt be a Formula E

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország