Neel Jani még bizonytalan a Porsche Formula-E debütjét illetően
A Porsche idén fog bemutatkozni új építésű autójával a Formula E-ben, egyik versenyzőjük a márkával már sok ízben sikeres Neel Jani lesz, őt kérdeztük a tesztek során tapasztaltakról.
Neel Jani a 15 napos privát tesztelési időszak felénél úgy gondolja, a Porsche egyedi kihívással néz szembe, amikor a 2019-20-as szezonra készítik fel autójukat, főleg, mivel bemutatkozó csapatként nincs előzetes referenciájuk a többi csapatra vonatkozóan.
Az első pár napos, saját bázisukon végrehajtott próbát április közepén a calafati pályán követte egy teljes teszt. Mikor a Motorsport.com arról kérdezte, számít-e arra, hogy ugyanolyan problémákkal fognak szembenézni, mint a Mercedes fiókcsapataként tavaly debütáló HWA, Jani bizonytalanságát fejezte ki: „Egyelőre nem tudjuk. Tényleg, fogalmunk sincs.”
Neel Jani, Porsche Formula E
Fotó készítője: Porsche
A Porschéval 2016-ban a le mansi 24 órás versenyt és a World Endurance Championshipet is megnyerő pilóta ennek okát a későbbi vetélytársakhoz való mérce hiányában látja: „A gond, hogy amikor Le Mansra készültünk, elmentünk Spába vagy Bahreinbe és voltak köridőink, amikhez tudtuk magunkat mérni. A Formula E városi pályáin erre nincs lehetőség. Ráadásul a meglévő tesztek is mind titkosak. Ez teljesen új nekünk.”
„Úgy gondolom, hogy jó úton járunk, de mivel nekem is és amennyire ismerem a Porschét, nekik is ismeretlen, és különleges ez a helyzet, azt kell, hogy mondjam, nem tudom, hogy nekünk is olyan rázós lesz-e az indulásunk, mint a HWA-nak volt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.