Jelentés az időmérőről

Nagyon sima Mercedes-pole-lal indult a Formula E új szezonja!

A Formula E új szezonjának első időmérőjén a Mercedes versenyzője, Nyck De Vries tudott dominálni: a holland közel 7 tizedmásodpercet vert a második Pascal Wehrleinra. A másik mercedeses, Stoffel Vandoorne már nem lehet ennyire elégedett, hiszen csak a mezőny hátsó szekciójából rajtolhat.

Nyck de Vries, Mercedes Benz EQ, EQ Silver Arrow 02

Nyck de Vries, Mercedes Benz EQ, EQ Silver Arrow 02

Andy Hone / Motorsport Images

Szaúd-Arábiában vette kezdetét a Formula E 2020/21-es szezonja, magyar idő szerint pedig 14 órától kezdték az időmérőt. Az első időmérős csoportban Rowland volt a leggyorsabb, majd nagy lemaradással Vandoorne, Di Grassi, Buemi, Da Costa és Vergne következett.

A második időmérős csoport köreit követően már De Vries vette át a vezetést, majd Evans, Lotterer, Bird és Günther következett, Rowland pedig a hatodik helyre esett vissza, a tavalyi bajnok Da Costa pedig a 10. pozícióban állt.

A harmadik csoportból Mortara és Wehrlein lehetett különösen elégedett, ugyanis a 2. és a 3. helyre álltak átmenetileg, Lynn az ötödik, Sims a 11., Turvey a 12. helyre fért oda, míg Frijns a szabadedzésen összetörte a kocsiját, így lemaradt a kvalifikációról.

Még több hír:

Az utolsó időmérős csoport is érdekesen alakult: Sette Camara körének eleje nem volt rossz, viszont kicsúszott, így nem tudta teljesíteni a körét, Rast a 4., Müller az 5., Cassidy a hatodik, Blomqvist pedig a hetedik helyre fért oda, viszont ekkor még nem lehetett tudni, hogy vizsgálni fogják-e az utolsó köröket a kicsúszás miatt.

Nem meglepő módon később Müllert, Cassidyt és Blomqvistet is elkezdték vizsgálni amiatt, mert sárga zászló alatt futották meg a leggyorsabb körüket. Végül meg is büntették őket, és a rajtrács végéről rajtolhatnak a versenyen.

Ennek következtében Evans, Lynn, Rast, Pascal Wehrlein, Mortara és De Vries jutott be a super pole-ba, hogy megszerezzék a teljesen elektromos sorozat új szezonjának első pole-pozícióját.

A top 6-ból Evans mehetett először pályára, aki a körében a falat is érintette, végül egy 1:09.706-os kört ment, ami nem tűnt túl erősnek. Lynn az első két szektorban még elmaradt Evans idejétől, de az utolsó szektorban be tudta hozni a hátrányát, az 1:09.345-tel pedig átvette a vezetést.

 

Rastnek nem jelentett komoly megpróbáltatást Lynn és Evans köre, közel fél másodperces előnnyel állt az élre, majd Wehrlein következett. A Porsche pilótája 48 ezredmásodperccel tudta megelőzni Rastet, amikor már csak két versenyző volt hátra.

Mortara rosszul kezdte a körét, így már az első szektorban 6 tizedmásodperc volt a hátránya, ami a kör végére 496 ezredre csökkent, így a harmadik helyre jött be, végül következett a Mercedes-pilóta De Vries. A holland nem hagyott kérdést: több mint 6 tizeddel verte meg Wehrlein idejét, így ő indulhat az első helyről.

A verseny magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, Magyarországon az Eurosport 2-n és az Eurosport Playeren keresztül lehet majd követni az év első ePrix-jét.

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány km/ó
1 Netherlands Nyck deVries Mercedes-EQ Formula E Team 1'08.157   131.731
2 Germany Pascal Wehrlein Germany Porsche Team 1'08.821 0.664 130.460
3 Germany René Rast Germany Audi Sport ABT Schaeffler 1'08.869 0.712 130.369
4 Switzerland Edoardo Mortara Monaco Venturi 1'09.317 1.160 129.526
5 United Kingdom Alex Lynn India Mahindra Racing 1'09.345 1.188 129.474
6 New Zealand Mitch Evans Jaguar Racing 1'09.706 1.549 128.803
7 Germany Andre Lotterer Germany Porsche Team 1'09.157 1.000 129.826
8 United Kingdom Sam Bird Jaguar Racing 1'09.265 1.108 129.623
9 Germany Maximilian Gunther United States Andretti Autosport 1'09.277 1.120 129.601
10 United Kingdom Oliver Rowland France DAMS 1'09.362 1.205 129.442

Édesapja szponzora az F1-be is kíséri Mick Schumachert…


A 20-as évek Bentley-jétől és a 30-as évek Toyotájától kezdve egészen a modern éráig – ismerd meg az összes autót, amely diadalmaskodni tudott a Le Mans-i 24 órás versenyen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Porsche is dedikált csatornát indít a Motorsport.tv-n
Következő cikk Nyck de Vries nyerte a Formula E 2021-es szezonjának első versenyét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország