McLaren: irány a Formula E?

megosztás
hozzászólás
McLaren: irány a Formula E?
Fordította: Varga Ákos
2017. márc. 17. 18:48

A McLaren a hírek szerint fontolóra vette, hogy belép a Formula E-be, akár, mint csapat, akár, mint bizonyos alkatrészek beszállítója.

Az már biztos, hogy az angol cég Alkalmazott Technológiák-részlege szállítja a 2018-19-es szezontól kezdődően a legújabb formaautós világbajnokság kontrollakkumulátorait. Most Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója jelentette ki, hogy "jó lenne, ha a csapat valamilyen úton, formában vagy módon jobban belefolyna a sorozatba."

"Keressük a lehetőségeket, hogy hogy vehetnénk részt komolyabban részt vegyünk a Formula E-ben. Ez sok mindent jelenthet, egyelőre egyik eshetőséget sem zártuk ki: lehet ez csapatindítás, csapatvásárlás, szoros együttműködés egy csapattal, amely a McLaren technológiáját alkalmazza. Vannak az akkumulátorokon kívül további lehetőségek is."

Ha a McLaren be szeretne lépni bármilyen formában a világbajnokságba, akkor erre még egy hónap áll rendelkezésére, ekkor zárul ugyanis a regisztrációs időszak a 2018-19-es szezonra. Brown szerint egyre inkább megkerülhetetlen tényezővé válik a Formula E és egyre nehezebb ignorálni a sorozatot. "A Formula E népszerűsége folyamatosan növekszik. Megvan a helye a motorsportban, és mivel óriási motorsport-fanatikus vagyok, ráadásul üzletileg is pozitív döntés lehet, előfordulhat, hogy belépünk."

A Formula E harmadik szezonjában olyan gyártókat vonzott már a sorozatba, mint a Jaguar, az Audi, a Renault, a BMW vagy a DS, emellett pedig kisebb gyártók is bőven prosperálnak a világbajnokság során, úgy mint a Mahindra, a NextEV vagy a Venturi. Az Audi jövőre egy gyári csapat indítását tervezi, a BMW pedig, ami jelenleg az Andretti Autosport technikai partnere, a 2018-19-es szezontól több alkatrész beszállítójává lép elő a sorozatban.

Korábban az is felmerült pletyka és feltételezés szintjén, hogy a Mercedes is belép az FE-be, azonban azóta ezzel kapcsolatban nem láttak napvilágot újabb információk.

Következő cikk
Gutiérrez a Techeetah csapatnál kapott ülést a Formula E-ben

Előző cikk

Gutiérrez a Techeetah csapatnál kapott ülést a Formula E-ben

Következő cikk

A BMW is megkapta a gyártói státuszt a Formula E-ben

A BMW is megkapta a gyártói státuszt a Formula E-ben
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Csapatok McLaren Vásárlás