Massa újra a dobogón, már a Formula E-ben

megosztás
hozzászólás
Massa újra a dobogón, már a Formula E-ben
Szerző:
2019. máj. 12. 9:15

Felipe Massa egy nagy kihagyást követően újra dobogós helyezésnek örülhetett, ezúttal Monacóban a Formula E versenyhétvégéjén.

Felipe Massa tavaly nyergelt át a Formula E-be, és az első szezonját teljesíti az elektromos szériában, ahol akár Budapest is rendező város lehet. Az ex-F1-es versenyző, aki 2008-ban pár másodpercig világbajnoknak érezhette magát, a privát Venturi istállóval kötött megállapodást, ami több évre szól.

Még több F1 hír:

Felipe számára a szezon nem kezdődött túl jól, és a csapat is sokat szenvedett, valamint a brazilnak szerencséje sem volt. Az idény 9. versenyhétvégéjén Monacóban azonban a veterán pilóta harmadik lett, ami egy remek eredmény tőle, és mindezt „hazai” pályán érte el, hiszen régóta Monacóban él a családjával.

Massa eddigi legjobb helyezése egy 5. hely volt Hongkongból. Eddig két kiesése van, valamint pár gyengébb pontszerzése az 5. és 3. hely mellett. Jelenleg csak a 14. helyen áll a bajnokságban 32 ponttal. Csapattársa, Edoardo Mortara a 11. 52 egységgel, ráadásul úgy, hogy a legutóbbi három futamot még befejezni sem tudta.

„A mai egy nagyon különleges nap. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült mindezt elérnem. És nem számít, hogy mindezt a Forma-1-ben, vagy a Formula E-ben éred el. A teljesítmény az, ami igazán számít, és nagyon boldog vagyok most.”

„Minden szempontból különleges, mert Monacóban élek, és a csapat is monacói. Ez talán még különlegesebb így, mint a Forma-1-ben. Amikor dobogóra állok, és látom a fiamat a barátaival sikongatva, majd Gildo Pastort a könnyeivel küszködve, az egy igazán érzelmes pillanat lehetett volt.”

„Szóval ez egy nagyon különleges verseny volt itt, a Venturinak is Monacóban. A fiam talán még boldogabb volt, mint én, és ez olyasvalami, ami nagyon boldoggá tesz engem.”

Slider
Lista

Race winner Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH on the podium with Oliver Rowland, Nissan e.Dams, 2nd position, Felipe Massa, Venturi Formula E, 3rd position

1/59

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Oliver Rowland, Nissan e.Dams, Nissan IMO1, Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

2/59

Fotót készítette: Dan Bathie

3/59

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Oliver Rowland, Nissan e.Dams, Nissan IMO1 Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05, Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, M5 Electro

4/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Oliver Rowland, Nissan e.Dams, Nissan IMO1 Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

5/59

6/59

Mitch Evans, Panasonic Jaguar Racing with Felipe Massa, Venturi Formula E, Pascal Wehrlein, Mahindra Racing

7/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19 Oliver Rowland, Nissan e.Dams, Nissan IMO1, Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

8/59

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E,on a track walk

9/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05, Alex Lynn, Panasonic Jaguar Racing, Jaguar I-Type 3 , Gary Paffett, HWA Racelab, VFE-05

10/59

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05 Sébastien Buemi, Nissan e.Dams, Nissan IMO1

11/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05 Sébastien Buemi, Nissan e.Dams, Nissan IMO1

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05 Sébastien Buemi, Nissan e.Dams, Nissan IMO1
12/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05 Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, M5 Electro, Sébastien Buemi, Nissan e.Dams, Nissan IMO1

13/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05 on the outside of Oliver Rowland, Nissan e.Dams, Nissan IMO1 behind Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, M5 Electro

14/59

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05 exits the garage

15/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

16/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05
17/59

18/59

19/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05
20/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E, Mitch Evans, Panasonic Jaguar Racing, Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, Oliver Rowland, Nissan e.Dams, Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, Sébastien Buemi, Nissan e.Dams after super pole

21/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, finishes 3rd

22/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Andre Lotterer, DS TECHEETAH at the autograph session

23/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, 3rd position, receives his trophy from Alejandro Agag, CEO, Formula E on the podium

24/59

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

25/59

26/59

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E with a fan at the autograph session

27/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E signs autographs

28/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E celebrates 3rd position on the podium

29/59

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E celebrates 3rd position on the podium

Felipe Massa, Venturi Formula E celebrates 3rd position on the podium
30/59

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E celebrates 3rd position on the podium

Felipe Massa, Venturi Formula E celebrates 3rd position on the podium
31/59

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
32/59

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
33/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
34/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
35/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
36/59

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
37/59

38/59

39/59

40/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
41/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
42/59

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
43/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
44/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
45/59

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E

Felipe Massa, Venturi Formula E
46/59

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Antonio Felix da Costa, BMW I Andretti Motorsports, BMW iFE.18 Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

47/59

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Albert II, Prince of Albert congratulates Felipe Massa, Venturi Formula E on the podium

48/59

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05 in the pit lane

49/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05
50/59

51/59

52/59

53/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05
54/59

55/59

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05, sits in his good

56/59

Fotót készítette: Dan Bathie

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05
57/59

58/59

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05
59/59

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Vergne az első duplázó: Kína után Monacóban is győzött a címvédő

Előző cikk

Vergne az első duplázó: Kína után Monacóban is győzött a címvédő

Következő cikk

A cél előtt 150 méterrel fogyott ki az energia Massa autójából

Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Esemény Monaco ePrix
Versenyzők Felipe Massa Vásárlás
Csapatok Venturi
Szerző Hujber Dávid