Massa nem boldog első Formula E szezonjával

Felipe Massa többet várt magától és a Venturitól első Formula E-ben töltött évében, a brazil azt reméli, hogy az első szezonban tanultakat kamatoztatni tudja majd a folytatásban.

Felipe Massa, Venturi Formula E on the grid

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Az egykori brazil forma-1-es versenyző idén először vállalt szerepet a Formula E-bajnokságban, és Edoardo Mortara csapattársaként a Venturi színeit képviselte. Massának nem sikerült valami fényesen az első éve, Mortarával ellentétben futamot nem nyert, és dobogón is csak egyszer állhatott. A világbajnokság végén Massa a 15. helyen végzett, és utólag egyáltalán nem elégedett a helyezéssel.

"Ez persze nem azt jelenti, hogy lassú voltam, nem erről volt szó. Sokat tanultam, és ha az autó tempóját nézzük, nem volt egy rossz évem. Sokkal jobban készen állok a folytatásra, és abban bízom, hogy a következő évben már versenyképesebb leszek" - reménykedett Massa.

Még több hír:

A Venturi csapatfőnöke, Susie Wolff is első évét teljesítette az FE-ben, és Massa teljesítménye teljesen lenyűgözte.

"Nem lesz olyan karriered, mint amilyen Felipének van, ha valaki nem gyors. De sajnos mi, mint csapat nem tudtuk neki adni a legjobb autót, ő ettől még nagyon elkötelezett. Természetesen sokat tanult Edótól, és a puszta sebessége megkérdőjelezhetetlen. És csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzi meg első dobogóját" - mondta a brazil.

A Venturi az előző szezonban komoly megbízhatósági gondokkal küzdött, 8. lett a 11 csapatból álló mezőnyben. A csapatfőnök komolyabb eredményekre számít a következő évben. "Sokkal többet szeretnénk elöl végezni, több mint egy versenyen akarunk a győzelemért harcolni" - mondta Wolff.


A Magyar Nagydíj ideje alatt is felkerült néhány érdekes frissítés az autókra, többek között a Ferrari is, mely egy újfajta „bumerángos” megoldással állt elő az SF90-en.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein jövője még nem dőlt el, de el tudja képzelni, hogy évekig a Formula E-ben maradjon
Következő cikk Eladó egy Formula E-autó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország