Újabb csalódás Massának a Formula E-ben, de vannak pozitívumok is

Ismét peches véget ért Felipe Massa versenye a Formula E-ben, de legalább sikerült fejlődni a kocsival, mondja a monacói alakulat pilótája. Massa sajnálja, hogy nem tudott örömet okozni a közönségnek Chile fővárosában.

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05, drives out of the garage

Felipe Massa, Venturi Formula E, Venturi VFE05, drives out of the garage

Sam Bagnall / Motorsport Images

Massa a 9. helyről rajtolt Santiagóban, ahol egészen 37 Celsiusig emelkedett a levegő hőmérséklete, és a turbulens versenyben sokan kiestek, köztük a Venturi brazil versenyzője is, miután Günther a falnak szorította a 12. körben.

„Nyilvánvalóan nem volt remek versenyem, hiszen nem tudtam befejezni, de pozitívumként elmondható, hogy a kocsi határozottan jobbnak érződött – tényleg úgy érzem, mindkét autó pontszerző lehetett volna, ha a dolgok máshogy alakulnak”- mondta Massa, akinek a 14-es kanyarban ért véget a futama.

„Habár úgy tűnt, Vandoorne okozta a kiesésemet, valójában a kanyar előtt történt, amikor Günther felkent a falra, aminek következtében Rowlandnek elég helye volt ahhoz, hogy elmenjen, ezt követően ismét ütköztünk a kanyarkijáratban – nem kellett volna megtörténnie. Hihetetlen hangulat volt a pályán, olyan érzés volt, mintha hazai versenyem lenne, és tényleg a legjobbat akartam nyújtani a közönségnek – nagyon csalódott vagyok az incidensek miatt. Mindezt félretéve jó érzéssel tölt el a fejlődés, amit a kocsival értünk el, és nagyon örülök a csapattársamnak, nagyszerű eredmény ez a csapatnak”- utalt Mortara negyedik helyezésére.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Buemi arra gyanakszik, fékhiba miatt esett ki Chilében
Következő cikk Bird: okkal mentünk az Audihoz, jár a köszönet a segítségért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország