Massa: fantasztikus eredmény a csapatnak, de nekem vegyesek az érzéseim

Megtört a pont nélküli sorozat Felipe Massa számára a Formula E-ben, ugyanakkor mégis vegyesek az érzései, mert előrébb is végezhetett volna Mexikóban, ha nem kalkulálják el az energiafogyasztást.

Felipe Massa, Venturi Formula E, with Caca Bueno on the grid.

Felipe Massa, Venturi Formula E, with Caca Bueno on the grid.

Sam Bloxham / Motorsport Images

Massa a harmadik helyről rajtolt Mexikóban, a megszakítást követően a hatodik helyről várta, hogy ismét élesben körözzenek Autodromo Hermanos Rodriguezen. A Venturi rosszul kalkulált a felhasználható energiát és annak beosztását illetően, így a verseny utolsó harmadában visszafogottan kellett haladnia Massának, így többek között csapattársa is elment mellette – a brazil versenyző a nyolcadik helyen látta meg a kockás zászlót.

„Örülök a csapatnak, ugyanakkor kicsit vegyesek az érzéseim a mai eredményeim miatt”- kezdte az értékelést Massa.

„Nagyon boldog vagyok, hogy az időmérőn megmutattuk az autókban rejlő teljesítményt, valamint azért is, mert a versenyen diktált tempó is jó volt. A piros zászló alatt tévesen kalkuláltunk az energiamenedzsmenttel, ezzel pedig buktam a versenyt – nagyon csalódott vagyok miatta, mivel pozíciókat veszítettem. Ezzel ellentétben pozitívum, hogy pontosan tudjuk, mi volt a probléma, és még ezek ellenére is pontszerző helyen végeztem.”

„Gyanítom, nem mi voltunk az egyetlenek, akik ilyen hibát követtek el ma, és legalább beértek a kocsik a célba. A hiba megeshet a motorsportban, mindenki képes rá, hibát követhet el, és nagyon büszke vagyok arra a kemény munkára, amit a csapat végzett a hétvége folyamán. Összességében fantasztikus eredményt értünk el, és már várom, hogy lássam, mire vagyok képes Hong Kongban.”

Mortara a csapat első dobogós eredményét szállította egy harmadik hely révén, megfejelve a Chilében elért negyedik pozíciót. Susie Wolff csapatvezető érthetően beszélt elégedetten és tekintett pozitívan a hétvégére.

„Micsoda nap volt ez a Venturi Formula E Team számára – nemcsak arról van szó, hogy Felipe bejutott a Superpole-ba egy fantasztikus eredménnyel az időmérőn, hanem arról is, hogy Edo a dobogón végzett. Ez az első dobogós eredményem csapatfőnökként és nagyon különleges pillanat ez a csapatnak.”

„Visszafogott optimizmussal vágtunk neki a hétvégének, de jósolni sem mertem volna ilyen eredményt”- folytatta Wolff. „Ma szerintem tényleg megszilárdítottuk a fejlődésünket, megmutattuk, hogy a Santiagóban elért eredmény nemcsak a szerencsének volt betudható, hanem jelentős fejlődést is elértünk. Hihetetlenül büszke vagyok az egész csapatra – keményen dolgoztak, de most következik a teszt, és sok tennivalónk van a további fejlődés érdekében, és végre kell hajtani a változtatásokat, amiket akarunk, mindazonáltal határozottan helyes irányba tartunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Összefoglaló videón az elképesztően látványos és izgalmas FE-verseny Mexikóból
Következő cikk Bird nagy versenyzését dicséri a Virgin a Mexikó ePrix után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország