Massa: érdekes lesz a kínai pálya az energiafogyasztás tekintetében

Felipe Massa már nagyon várja, hogy ismét Kínában versenyezhessen, ugyanakkor megjegyezte, érdekes kihívásként lehet tekinteni a Sanyában kialakított vonalvezetésre. Csapattársa, Edoardo Mortara arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csúszhat hiba a képletbe.

Felipe Massa, Venturi Formula E at the autograph session

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Mortara – Bird időbüntetése révén – Hongkongban megszerezte a Venturi első győzelmét, és sorra jönnek a jó eredmények a csapat számára, de kihangsúlyozta, „két lábbal kell a földön állniuk”, nem szállhatnak el, és továbbra is fejleszteni kell a kocsit. „Ahhoz nem fér kétség, hogy jó irányba tartanak” – emelte ki -, és folyamatosan fejlődnek, „de hibának helye nincs”.

Massa a bajnokság 14. helyén áll 14 pontja révén, és maximálisan egyetért csapattársával, folytatni akarja a pontszerzést, természetesen előkelőbb helyen szeretne célba érni, mint az eddigi fordulókon sikerült neki.

„Első alkalommal látogatok el Sanyába, és mindössze két hét választja el a hongkongi versenytől – örömmel tölt el, hogy ismét találkozhatok kínai rajongókkal, miután televannak energiával és pozitivitással”- mondta Massa.

„Fontos pontokat szereztünk az utóbbi három versenyen, ami egyben jelenlegi formánk fénypontja is. Ezt az utat kell folytatnunk, mindig fejlődnünk kell. Remélem, versenyképesek leszünk ezen a pályán, ami eléggé eltér az előző kettőtől. Két hosszú egyenes is található rajta, ami érdekes kihívást kínál az energiafogyasztás tekintetében, és már várom, hogy lássam, mire vagyok képes”- tette hozzá a brazil.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Paffett és Vandoorne is folytatná a jó trendet Sanyában
Következő cikk Buemi: frusztráltak vagyunk, azonnal eredményeket kell szerezni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország