Massa csalódott a hétvégén elkövetett hibái miatt

Az F1 2008-as világbajnokságának második helyezettje a hétvégi, berlini ePrix-n többször is érintette a falat, és végül csak a 15. helyen zárt.

Felipe Massa, Venturi Formula E, on the grid

Felipe Massa, Venturi Formula E, on the grid

Alastair Staley / Motorsport Images

Nem volt egyszerű hétvégéje Felipe Massának, a Venturi Formula-E-ben szereplő sofőrjének: Miután a pénteki gyakorlásokon először az utolsó előtti, majd a hatodik helyre autózott, az időmérőben többször is belehibázott köreibe, a hatos kanyarban kétszer is érintette a falat, amelynek következtében csak a 19. rajtkockából tudott indulni, majd a későbbi verseny folyamán ismét nekiütközött a korlátnak, ezúttal a hetedik saroknál. A végül a 15. helyen célba érkező brazil a Motorsport.comnak így ítélte meg a történteket:

„Szerintem a tempóm jó volt. Pénteken mindketten versenyben voltunk, Edoardo Mortara a második lett, én pedig a hatodik. Aztán az időmérőn nekem volt a negyedik leggyorsabb időm az első szektorban, de kétszer is nekicsaptam a falnak az autót a másodikban, szóval a saját hibámból indultam ilyen hátulról. „

„A verseny is jól indult, előzgettem az embereket. Nem sokat, de haladtam előre. Aztán a hetedik kanyarban megint a falhoz értem, most komolyabban, úgy éreztem defektes is az autó, de minden rendben volt a guminyomással, valószínűleg a hátsó felfüggesztés kapott nagyobbat. Onnantól kezdve vége volt számomra a versenynek. Szóval eléggé csalódott vagyok. Ez a hiba minden esélyt elvett arra, hogy pontokért küzdhessek, tekintve, hogy milyen gyorsak voltunk a szabadedzéseken. Hogy mit rontottam el? Semmi extra, egyszerűen nem jól raktam össze a kanyart, és ahogy az a példámon is látszik, az ilyen rengeteg pozíciójába kerül az embernek a Formula-E-ben.”

Még több hír:

Massa csapattársának, Mortuaranak szintén nehéz napja volt, a 16. helyre kvalifikálta magát elsősorban gumimelegítési problémák miatt, és bár a versenyen sikerült felhozni a Venturit a tizenegyedik pozícióba, Susie Wolff csapatfőnök nem nem volt elégedett a teljesítménnyel:

„Összességében csapatként nem végeztünk elég jó munkát a mai nap, főleg akkor nem, amikor igazán kellett volna, ezért most muszáj egy kicsit visszavonulni, kiértékelni, mi az, amiben jobban tudunk teljesíteni, hogy erősebben térjünk majd vissza Bernbe.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Akkumulátorhiba okozta Lotterer búcsúját Berlinben
Következő cikk Ez történt a hétvégén a motorsport világában (F1, F2, Indy 500, Formula E)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország