BRÉKING

Massa: "Azonnal nem igazolok a Formula E-be"

Felipe Massa nem fogja elsietni a Formula E-s átigazolását, most, hogy végleg visszavonult a Forma-1-ből, ugyanis fontos a számára, hogy az elektromos szériában is versenyképes legyen.

Felipe Massa, Williams

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Felipe Massa
Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa
Felipe Massa, Fernando Alonso
Felipe Massa
Paddy Lowe, Chief Technical Officer, Williams Formula 1, Felipe Massa, Williams

Massa 16 év után akasztotta szögre a sisakját a Forma-1-ben, miután a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon a 10. helyen végzett. A brazil már korábban is jelezte érdeklődését a Formula-E iránt.

A Jaguár FE-s autóját korábban tesztelte is, azonban egyelőre nem állapodott meg a széria egyetlen csapatával sem. Előbb szeretne egy versenyképes ülést találni, vagyis nem akar azonnal rajthoz állni az elektromos szériában. 

"Próbálom megérteni, hogy mi lesz a helyzet." - mondta Massa - "Egy olyan bajnokságban szeretnék versenyezni, ahol hiszem, hogy a csúcson lehetek, és futamgyőzelmekért, illetve bajnoki címekért harcolhatok."

"Először is meg szeretném találni a megfelelő autót és a megfelelő csapatot, hogy a szezonra megfelelően felkészülhessek. Ez nem megy azonnal."

A jelenlegi FE-s szezon, ami az előző hónapban, Hong Kongban indult útjára, júliusban fejeződik be. 

Massa egyelőre nem zárta ki, hogy még ebben a szezonban csatlakozna a mezőnyhöz, de csak akkor tesz meg egy ilyen lépést, ha úgy érzi, megfelelően felkészült, hogy versenyképes lehessen.

"Ha lenne lehetőségem, hogy azonnal versenyezzek, akkor talán megtenném." - válaszolta a brazil, mikor arról kérdezték, hogy akár már a 2017/18-as szezonban is debütálhat-e egy teljes FE-s szezon előtt - "Azonban nem tudom, hogy lesz-e ilyen lehetőségem."

"Az biztos, hogy nem szeretném elvenni egy másik versenyző ülését csak azért, hogy ott legyek. Úgy vélem, nekem is a megfelelő módon kell felkészülnöm."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nézzük, mennyibe kerülhet egy FE-s autó a következő szezonban
Következő cikk A Formula E többéves főszponzori megállapodást kötött

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország