Massa a lehető legjobb versenyben reménykedik ezen a hétvégén

megosztás
hozzászólás
Massa a lehető legjobb versenyben reménykedik ezen a hétvégén
2019. márc. 6. 11:41

Az ötödik versenyhétvégéhez ért a Formula E ötödik szezonja, és a Venturi Racing versenyzői azt szeretnék, ha megmaradna az utóbbi időben látott és egyre jobb formájuk.

Miközben a szériában rutinosabb Mortara 27 pontot szerzett eddig és a 10. helyen áll összetettben, Massának négy pontot sikerült gyűjtenie négy hétvégén. A Venturi Racing teljesítménye egyre jobb, Massa harmadik rajtpozíciója Mexikóból arról árulkodik, ő is kezdi felvenni a ritmust az elektromos kocsival. A brazil versenyző számára ez lesz az első alkalom, hogy Hong Kongba látogat, és már várja a megmérettetést.

„Először fogok ellátogatni Hong Kongba”- kezdte Massa a kitekintést. „Alig várom, hogy odaérjek, pláne annak fényében, hogy tudom, sok rajongóm van ott. A szimulátorban ismerkedtem a pályával, hogy a lehető legjobban felkészüljek a versenynapra. Nagy utat tettünk meg Santiago óta, nagyon jó a csapadinamika – ezen a hétvégén továbbra is nyomni fogjuk, és a lehető legjobb versenyben reménykedünk.”

Mortara a harmadik helyen végzett Mexikóban, ami a második dobogós eredménye volt a sorozatban. A svájci-olasz versenyző kellemes emlékeket ápol a következő pályáról, ugyanis 2017 decemberében ott érte el az első dobogós eredményét a Formula E-ben egy második pozíció révén.

„Higgadtan vágok neki ennek a versenynek, nagyon koncentrálok a felkészülésre. Két jó eredményt értünk el az utóbbi versenyeken, jó irányba tartunk”- mondta Mortara. „A csapat eszméletlenül elszánt. Csak abban kell reménykednünk, hogy minden remekül fog menni a hétvégén. Már várom, hogy ismét pályára guruljak.”

Következő cikk
A Porsche megtette az első métereit a Formula E autójával: itt a gép

Előző cikk

A Porsche megtette az első métereit a Formula E autójával: itt a gép

Következő cikk

A HWA Racelab versenyzői végre learatnák a termést a Formula E-ben

A HWA Racelab versenyzői végre learatnák a termést a Formula E-ben

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Esemény Hongkong ePrix
Versenyzők Felipe Massa Vásárlás
Csapatok Venturi
Be first to get
breaking news