Lucas diGrassi továbbra is kitart tegnapi véleménye mellett

A brazil tegnap kamerák előtt vívott parázs szócsatát az FIA illetékeseivel a berni EPrix-n, és bár akkor nem adtak neki igazat, úgy gondolja, hogy hiba volt az eredeti rajtsorrenddel újraindítani a futamot.

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler, talks to the press

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Tegnap egy túlfűtöttebb jelenetnek lehettek a szemtanúi azok, akik figyelemmel követték a Formula-E berni ePrixjét. Lucas diGrassi, miután a szervezők úgy döntöttek, egy első körös incidens után az eredeti rajtsorrend alapján indítják újra a futamot, Niels Wittichnél, a helyettes versenyigazgatónál reklamált hevesen erről.

 

 

Az Audi Sport ABT Schaeffler versenyzője többek között azért nehezményezte a dolgot, mert ezzel azok az autók, amelyek az első kanyart eltorlaszoló balesetből kimaradva tovább tudtak haladni a piros zászló életbe lépése előtt, igazságtalanul voltak büntetve, ráadásul a zavaron az sem segített, hogy még a piros zászlós szakasz életbe lépése előtt elkezdte ezt egy pályamunkás lengetni a baleset helyszínén. A brazil a verseny után az e-racing365.comnak nyilatkozva elmondta: nem változtatott korábbi véleményén.

„Továbbra is fenntartom azt, amit akkor mondtam. A mezőny fele már áthaladt a piros zászló elrendelése előtt a célvonalon. Közben az incidens miatt a 3-as és a 4-es kanyarban volt.”

Még több hír:

A szabályok értelmében újraindítás esetén a sorrendet az utolsó olyan pont alapján határozzák meg, ahol még el lehetett egyértelműen dönteni, mi volt az. A pályán keletkező blokád miatt a boxutcába visszatérni nem tudó autókat a helyzet letisztulása után a verseny felfüggesztése előtti sorrendben rendezik el. Ezen felül azok a járművek, melyek a felfüggesztés idején a boxban voltak, szintén a felfüggesztés előtti helyükre kerülnek vissza.

Lucas diGrassi – akihez a vita közben Felix da Costa és Massa is csatlakozott -, azt nehezményezi, hogy amikor az incidens történt, már több autó áthaladt a rajtvonalon, ami szerinte egyértelmű alapja lett volna az új rajtsorrend megállapításának, ráadásul így azok is kaptak egy újabb esélyt, akik az egész hajcihőt okozták:

„Teljesen igazságtalan. Nem azt mondom, hogy a szabályok alapján nincs arra lehetőség, ami történt, de egyáltalán nem értem, hogy miért kellett volna még egy esélyt adni azoknak, aki az egészet okozták, hogy fogják magukat, megjavítsák a kocsit, és aztán ugyanonnan induljanak, ahonnan eredetileg. Ez teljességgel elfogadhatatlan.”

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler, Audi e-tron FE05

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler, Audi e-tron FE05

Fotó készítője: Sam Bloxham / LAT Images

„Ha senki nem lépte volna még át a rajtvonalat, és ezáltal nem tudhattuk volna, ki hol áll, akkor még azt mondtam volna, hogy oké. De 11 embernek már mérték az idejét. Az a mezőny fele. Szerintem ennek már elégnek kellene lennie, hogy legyen fogalmunk arról, hogy ki milyen pozícióból induljon a biztonsági autó mögül.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes folytatja a tesztprogramot
Következő cikk A Berni E-prix első körében megtörtént, amire mindenki számított

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország