Közel volt a vég, a Formula E volt a megmentő Bird számára

megosztás
hozzászólás
Közel volt a vég, a Formula E volt a megmentő Bird számára
Szerző:
, Szerkesztő

Sam Bird nem tagadja, hogy 2013-ban a versenyzés befejezésének a gondolatával foglalkozott, mára a harmadik legeredményesebb pilótája az FE-nek.

A brit autóversenyző elmondása szerint pályafutása hat évvel ezelőtt mélypontra érkezett, és már éppen azon gondolkodott, hogy egyéni edző lesz, amikor jött a Virgin felkérése, hogy legyen a csapat pilótája az akkor még friss Formula E világbajnokságban. Pedig korábban Birdnek remek lehetőségei voltak, második lett a GP2-ben, és a Mercedes tesztversenyzője volt, ám innen nem vezetett előrébb az útja.

"Rossz időszak volt, kikerültem egy menedzseri döntés miatt a Mercedestől, és sosem kaptam újra F1-es autóban lehetőséget, de még a DTM-be sem hívtak. Annyit mondtak, 'nálunk lejárt az időd'. rögtön azután, hogy második lettem a GP2-ben öt győzelemmel abban az évben. És akkor azt is hittem , hogy lesz esélyem bekerülni az F1-be, de a közelébe sem jutottam" - mesélte csalódottan Bird, aki az elektromos géposztályban aztán megtalálta a számításait.

Még több hír:

"Nem volt sok pénzem abban az időben, már azon voltam, hogy szerzek valami munkát" - mondja az esport365 kérdésére Bird, aki már azon gondolkodott, hogy végleg befejezi karrierjét a motorsportok világában. Végül egy új sorozatban kapott lehetőséget, és nem bánta meg, hogy nem a fitnesztermek világát választotta.

"Néhány hét volt hátra a motorsport karrieremből, már azon gondolkoztam, hogy elmegyek edzőnek egy terembe, vagy szerzek valami hasonló képesítést, mert már nem tudtam fizetni a villanyszámlát, az adót, vagy a bérleti díjat. Végül szerencsére kaptam egy lehetőséget a Virgin Racingtől, hogy a Formula E-ben szerepeljek. Sorsfordító nap volt" - mondja Bird, aki azóta öt futamot nyert az FE-ben, és ezzel annak története során a harmadik legeredményesebb versenyzőjévé vált.

Bird ebben a szezonban azon nyolc versenyző egyike, akik nyerni tudtak az FE-évadban, a brit Chílébe tudott győzni, míg csapattársa, Robin Frijns a párizsi viadalon nyert, és ezzel élre is állt az egyéni tabellán. A hétvégén Monacóban rendeznek Formula E futamot.

Wehrlein szeretne lenni a kilencedik idén

Előző cikk

Wehrlein szeretne lenni a kilencedik idén

Következő cikk

Párizsban Massa szemébe folyt az eső egy rejtélyes hiba miatt

Párizsban Massa szemébe folyt az eső egy rejtélyes hiba miatt
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Versenyzők Sam Bird
Csapatok Virgin Racing
Szerző Horváth Gábor