Kizárták a két Mahindrát, Wehrlein bukta a pole-pozíciót

Hiába végzett a párizsi futam időmérő edzésén az első helyen, csapattársával együtt az utolsó két helyről lesz kénytelen rajtolni Wehrlein.

Oliver Rowland, Nissan e.Dams, Nissan IMO1

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Mahindra időmérős eredményeinek törlése után a Nissan e.dams bérelheti ki az első sort, a pole-pozícióból Oliver Rowland, mellőle pedig csapattársa, Sebasten Buemi indulhat majd.

Sokaknak már az időmérő után gyanús volt, hogy csak a két Mahindra nem hagyta el a Parc Fermét, később pedig érkezett is az indoklás az FIA-tól, amelyből kiderült, hogy a büntetésre a nem megfelelő guminyomás miatt került sor. Ennek köszönhetően Wehrlein a 22-ik, D’Ambrosio pedig a 21-ik helyről rajtolhat közvetlenül a mögül a Jose Maria Lopez mögül, aki annak ellenére is megkapta az engedélyt a versenyen történő indulásra, hogy az időmérőn a 107 százalékos szabályon kívül végzett.

További híreink:

Az FIA közleménye szerint a Mahindra autóinak guminyomását a kvalifikáció után kétszer, a super pole után pedig egyszer vizsgálták, az értékek pedig minden alkalommal 1.48 és 1.56 bar között mozogtak a szabályokban rögzített 1.60 bar helyett.

A Mahindra csapatfőnöke, Joan Orus elismerte a hibát: „Az eszközök, amelyekkel a guminyomást ellenőrizzük, nem működtek megfelelően – talán kalibrációs gondok lehetnek vele. A hivatalos értékek és az általunk mért értékek között nagy különbség van, ugyanakkor mi abban a tudatban voltunk, hogy minden rendben van. Végül kiderült, hogy nem ez a helyzet, így az eszközünk meghibásodása miatt akaratlanul is szabályt szegtünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein az első duplázó az idei Formula E szezonban
Következő cikk Nyolc futam, nyolc győztes: Frijns nyerte a kaotikus párizsi FE-futamot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország