Kettős Mercedes-győzelem - de ezúttal a Formula E-ben

Stoffel Vandoorne rajt-cél győzelmet aratva szerezte meg a Formula-E 2019-2020-as világbajnokságának második helyét a mezőny hátsó részéből a 7. helyig zárkózó Jean-Eric Vergne előtt.

Nyck De Vries, Mercedes Benz EQ, Stoffel Vandoorne, Mercedes Benz EQ

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Bár a világbajnokság sorsa már a múlt vasárnapi futamon eldőlt, a Formula E 2019-2020-as szezonjának zárófutama, melynek első rajtkockájába Stoffel Vandoorne kvalifikálta magát, így is izgalmasnak ígérkezett.

A hatodik berlini futamon a Mercedes pilótája mellől Sebastian Buemi a Nissanból, mögüle pedig a DTM-ben többször bajnoki címet szerző, a Formula E-ben csak Berlinben esélyt kapó René Rast indulhatott, míg a világbajnokság első hat helysezettje csak a szezon második harmadában kapott helyet.

A rajtot különösebb incidens és elől helycserék nélkül bonyolították le a versenyzők, Vandoorne tartotta a vezető helyet, a második körben Rast mellett a másik Mercedesszel Nyck deVries tudott elmenni.

További híreink:

A következő percek nyugodtabbak voltak, elől többen is nagyobb különbséget alakítottak ki a mögöttük érkezőkkel szemben, csupán Frijns előzte meg Eduardo Mortarát az 5. helyért. De ekkor még senki sem aktiválta a támadómódot.

Nem sokkal később ez is megtörtént, deVries hajtott ki a szenzorokhoz és bár Rast elment mellette, mind őt, mind Buemit meg tudta előzni és előbb a svájci saját pluszos támadását is ki tudta védekezni, a második körből azonban már ő jött ki rosszul.

Ekkorra már a rajongók által a Mercedesnek megszavazott +35 kW-os plusz energia is lejárt, így deVriesnek önerőből kellett megelőznie a második helyen hajtó Buemit (egyszer majdnem sikerült is neki), miközben a hátulról rajtoló élmenők közül Max Günther már a 9., Jean-Eric Vergne a 10. helyen jöttek.

Jean-Eric Vergne, DS Techeetah, DS E-Tense FE20

Jean-Eric Vergne, DS Techeetah, DS E-Tense FE20

Fotó készítője: Andrew Ferraro / Motorsport Images

10 perccel a vége előtt a vb-pontversenyben második Oliver Rowlandnek kellett kiállnia az autó sérülése miatt, ezzel Jean-Eric Vergne előtt megnyílt a lehetőség, hogy elhappolja a második helyet tőle és kettős Techeetah győzelem legyen a szezon vége.

Más is impresszív felzárkózást mutatott be, Sam Bird a 14. helyről jött fel az ötödikre, Rast mögé, és hozta magával a csapattársát, Frijnset egy határozott mozdulattal arrébb tevő Lucas di Grassit is.

Két perccel a vége előtt deVriesnek sikerült egy manővert bemutatnia Buemi ellen, így feljött a második helyre, miközben hátrébb Max Günther összeakadt Frijnsszel, aki defektet kapott, Vergne mindkettejük mellett elment, de még egy helyet kellett kapaszkodnia, hogy ne Vandoorne legyen a második a bajnokságban.

Ez azonban végül nem lett meg: a Mercedes végül kettős győzelemmel zárta az utolsó futamot, így Stoffel Vandoorne megszerezte a vb-ezüstöt, és egy győzelemmel pihenhet rá a következő idényre.

Közben a silverstonei defektek miatt nagy változás jöhet a Forma-1-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Rowland az első Formula E győzelmét szerezte a Formula E 5. berlini futamán
Következő cikk Felipe Massa otthagyja a Rokit Venturi csapatát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország