Itt a videó Lynn balesetéről: nem véletlenül kellett piros zászlóval leinteni a versenyt

A Mahindra brit versenyzője, Alex Lynn súlyos balesetet szenvedett a Formula E második szaúdi versenyén, amiről végre hivatalos videót is kiadtak.

Alex Lynn, Mahindra Racing, M7Electro upside down

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Eseménydús első versenyhétvégén van túl a Formula E mezőnye, a Mahindrás Alex Lynn mindkét versenyen az akció középpontjában volt, kicsit jobban is, mint ahogyan azt szerette volna.

Lynn pénteken a Jaguaros Sam Birddel ütközött össze, majd másnap a szintén Jaguaros Mitch Evansszel csatázott a pontszerző helyeken kívül, amikor Evans a szabályosnál talán keményebben is védekezve becsukta az ajtót Lynn előtt.

Lynnek nem volt hova mennie, és ráfutott a Jaguar hátsó kerekére, ami feldobta őt a levegőbe, kísértetiesen hasonlóan, ahogyan Mark Webber is a levegőbe röpült 2010-ben az F1-es Európai Nagydíjon.

Lynn azonban kevésbé volt szerencsés, és az autója fejjel lefelé landolt a pályán, és úgy csúszott ki a bukótérbe. A balesetet nem is mutatták az élő közvetítésben, ezt a videót is egy városi biztonsági kamera örökítette meg.

 

A brit pilóta szerencsére jól van, és egy ilyenkor szokásos kórházi ellenőrzést követően ki is engedték, így rajthoz állhat majd az FE következő versenyén, az április 10-én megrendezésre kerülő Róma E-Prix-n.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Formula E díjátadója alatt ballisztikus rakétákat lőttek ki Rijád irányába (videó)
Következő cikk Döbbenetes baleset a Formula E szabadedzésén – videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország