Immár hivatalos: a Mercedes is kilép a Formula E-ből – színre lép Lawrence Stroll?

A Mercedes szerda délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy a 2022-es Formula E szezon végén távoznak a sorozatból, miután újratervezik „az elektromos autókhoz szükséges erőforrások elosztását”, valamint a Forma-1-re kívánnak koncentrálni.

Immár hivatalos: a Mercedes is kilép a Formula E-ből – színre lép Lawrence Stroll?

A Mercedes mindössze 3 nappal azután, hogy világbajnokokká vált az elektromos sorozatban, hivatalosan is bejelentette, hogy a beszünteti a gyári Formula E programját.

Ahogyan arról már vasárnap beszámoltunk, a Mercedes motorsport programjait irányító Toto Wolff nyilatkozatából felsejlett, hogy a Daimler cégcsoport vezetősége nincs megelégedve a sport marketing és kutatási értékével sem.

A Mercedes közleményében Markus Schäfer, a Daimler kutatási csoportjának vezetője kijelentette, hogy a márka villanyosítási törekvései és a sikeres Forma-1-es programjuk mellett már nem indokolt az FE projekt fenntartása is.

„A Mercedes-Benznél elköteleztük magunkat amellett, hogy minden erőnkkel harcolunk a klímaváltozás ellen ebben az évtizedben, ez pedig a cégünk felgyorsított átalakítását kívánja meg.”

„A motorsportokban a Formula E jó platform volt arra, hogy bebizonyítsuk a szakértelmünket, és lerakjuk a Mercedes-EQ márka alapjait, de a jövőben a technológiai fejlesztéseket – különösen az elektromos hajtásláncakkal kapcsolatban – a Forma-1-re fókuszálva fogjuk végezni.

„Az az a sorozat, ahol az ipar legerősebb ellenfeleivel szemben tesztelhetjük a saját technológiánkat – a 3 ágú csillag pedig sehol máshol nem csillog ennyire. Az F1 széleskörű lehetőségeket kínál a technológiánk átvitelére az utcai projektekbe, ahogyan azt a Vision EQXX is bebizonyítja, a csapatunk és a sorozat pedig el is éri majd a teljes karbonsemlegességet az évtized végére.”

Még több F1 hír:

PR-nyilatkozatokhoz képest szokatlanul erősen szállt bele a Mercedes Formula E-be, a sorozatnak pedig komolyan el kell majd gondolkodnia, hogy mennyire éri meg a show oltárán feláldozni a fejlesztési korlátozásokat, miután a BMW, az Audi, és a Mercedes is úgy látja, hogy már ki is aknázták a sorozatban rejlő lehetőségeket.

Azt követően, hogy 2022-ben még gyári csapatként lesznek a rajtrácson, könnyen lehet, hogy a versenycsapatot és a franchise pozíciót majd Toto Wolff privát versenycsapata veszi majd át, a The Race értesülései szerint pedig ebben az F1-es csapat résztulajdonosa, az Ineos olajvállalat, valamint egy jó barátja, az Aston Martin résztulajdonosa és a márka vezetője, Lawrence Stroll is a segítéségére lehet.

Wolff maga is az Aston Martin részvényese, a Formula E csapat pedig akár felvehetné majd Stroll áldásával az Aston elektromos almárkájaként felélesztett Lagonda nevet is.

A csapat vezetősége közül többek között a korábban a Renault F1-es csapatát irányító Nick Chester továbbra is részt vesz a Gen3 szabályairól szóló megbeszéléseken, a Mercedes pedig a közleményében elismerte, hogy „a csapat már elkezdte felderíteni a lehetőségeket arra, hogyan tudnák folytatni a versenyzést a Gen3 érában, akár új tulajdonosokkal is”.

megosztás
hozzászólás
De Vries csalódott a Formula E-s „kollégák” miatt
Előző cikk

De Vries csalódott a Formula E-s „kollégák” miatt

Következő cikk

De Vries az F1-ről: „Az biztos, hogy a világbajnoki cím ajtókat nyit meg!”

De Vries az F1-ről: „Az biztos, hogy a világbajnoki cím ajtókat nyit meg!”
Hozzászólások betöltése