Hivatalos: Hartley a Formula E-ben folytatja!

Ma jelentette be a Dragon Racing Formula E csapata, hogy a korábbi F1-es versenyző, Brendon Hartley a 2019/20-as szezonban náluk fog versenyezni. Ezzel ő lett a csapat első bejelentett versenyzője a következő szezonra.

Brendon Hartley, Ferrari Development Driver

Brendon Hartley, Ferrari Development Driver

Simon Galloway / Motorsport Images

A korábbi Toro Rosso-pilóta, Brendon Hartley, aki a 2019/20-as szezonban a Toyota színeiben a WEC-ben is indul, a teljesen elektromos szériában, a Formula E-ben is ülést kapott, ahol a Dragon Racing csapata igazolta le az új-zélandi versenyzőt.

Korábban az is elképzelhető volt hogy a Porsche igazolja le őt a Formula E-be, azonban Hartley helyett az Andre Lotterer, Neel Jani párosnak szavaztak bizalmat. Hartley a Dragon Racinghez való bejelentését követően így nyilatkozott:

Még több hír:

„Örülök, hogy a Dragon Racinggel részt vehetek abban a kihívásban, amit a Formula E nyújt. Ez a széria teljesen különbözik azoktól, amelyekben korábban versenyeztem, de nagyon remélem, hogy az energia menedzsmenttel kapcsolatos tapasztalatomat már az újonc szezonomban is kamatoztatni tudom.”

„Mindig is szerettem az utcai pályákat, az FE pedig utcai pályák széles kínálatát vonultatja fel. Ez egy rendkívül izgalmas sorozat, amelyben a világ legjobb versenyzőivel és gyártóival együtt vehetek részt. Már el is kezdtem dolgozni a Dragon Racinggel, és úgy érzem, együtt sikeresek lehetünk.” – mondta Hartley.

A bejelentéssel együtt 2 fontos részletre még nem derült fény: hogy ki lesz Hartley csapattársa, illetve hogy amikor a WEC és az FE versenyei „ütköznek”, melyik sorozat fog prioritást élvezni az új-zélandi versenyző számára.


13 esztendővel ezelőtt Jenson Button F1-es futamot nyerhetett, amire már nagyon régóta várt. A brit épp a Hungaroringen megrendezésre került Magyar Nagydíjon ünnepelhetett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Da Costa kész átvenni Lotterer helyét a bajnoknál
Következő cikk Wehrlein jövője még nem dőlt el, de el tudja képzelni, hogy évekig a Formula E-ben maradjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország