Hivatalos: Elhalasztották a Róma ePrix-t!

Hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a Formula E római versenyét elhalasztották a koronavírus (COVID-19) kitörése miatt. A versenyre április 4-én került volna sor.

Sam Bird, Envision Virgin Racing, Audi e-tron FE05

Sam Bird, Envision Virgin Racing, Audi e-tron FE05

Andrew Ferraro / Motorsport Images

Április 4-én került volna sor a Formula E következő fordulójára, azonban a római versenyt elhalasztották a koronavírus miatt. Ez a második Formula E-futam, amit elhalasztanak, az első a kínai Sanya ePrix volt.

Az olasz kormány szerdán jelentette be, hogy minden sporteseményt zárt kapuk mögött rendeznek meg április 3-ig, hogy ezzel is lassítsák a vírus terjedését. Jelenleg a hírek szerint közel 100 ezer dokumentált fertőzött van, a vírus pedig majdnem 3500 emberéletért felel.

És a Róma ePrix-t április 4-én, tehát az április 3-i határidő után egy nappal rendeznék meg, egy normális Formula E-versenyhétvégén pedig egy nappal a verseny előtt sor kerül egy shakedownra is.

További híreink:

A Formula E az alábbi közleményben jelentette be a futam elhalasztását:

„A jelenlegi olaszországi egészségügyi vészhelyzet miatt, és a minisztérium határozatának megfelelve, amelynek célja a COVID-19 további fertőzésének a megelőzése, az ország nem rendez nagyobb tömegekkel járó sporteseményeket, így nincs lehetőség arra, hogy április 4-én megrendezésre kerüljön a Róma ePrix.”

„A Formula E a releváns római hatóságokkal, az FIA-val és az Olasz Automobil Klubbal (ACI) szorosan együttműködik a bajnokság partnereivel és részvényeseivel abban, hogy kiértékeljük a helyzetet, és megnézzük, milyen alternatív opciók állnak a rendelkezésünkre a Róma ePrix elhalasztásának kapcsán azután, miután a korlátozásokat megszüntetik.”

„Minden jegytulajdonossal az elkövetkező napokban kapcsolatba fogunk lépni a megfelelő csatornákon keresztül.” – áll a közleményben.

 

Európán belül Olaszországban a legrosszabb a helyzet a koronavírus kapcsán, az ország pedig már elhalasztotta a férfi és a női Six Nations meccseit Angliával, illetve lefújta a római maratont is. A Formula E fenti bejelentése további kérdéseket vet fel a 2019-20-as versenynaptár kapcsán.

A legnagyobb veszélyben a szöuli (Dél-Korea, május 3.) és a jakartai (Indonézia, június 6.) verseny lehet, mivel mindkét ország Kína közelében helyezkedik el.

Az alternatívák kapcsán olyan pletykákról lehet hallani, hogy még egy európai versenyt rendezhetnek meg, vagy a teljesen elektromos bajnokság még visszatérhet Marokkóba, ahol már volt egy futam ebben a szezonban.

Még több hír:

Viszont valószínűbb opciónak tűnik, hogy a New York ePrix is kétfordulóssá válik a szezon utolsó előtti helyszíneként (június 11.), így két kétfordulós versenyhétvégével zárulhat a szezon, hiszen a londoni, utolsó forduló két versenyből fog állni (június 25-26.).

A Róma ePrix nem az első motorsportos esemény, amelyet el kellett halasztani: a MotoGP-ben a Katari Nagydíjat törölték, a Thai Nagydíjat pedig elhalasztották, illetve a Super Formula suzukai versenyét is elhalasztották.

A Forma-1-ben egyelőre csak azt jelentették be, hogy a Kínai Nagydíjat elhalasztják, az Ausztrál Nagydíjra a pillanatnyi helyzet szerint a tervek szerint fog sor kerülni, viszont a Bahreini Nagydíjra való jegyértékesítést megszakították.


Ismét óriási izgalmakat hozott a marokkói Formula E-futam, amelyen az utolsó pillanatig ment a harc a 2. helyért, végül Antonio Felix da Costa tudott még egy győzelmet szerezni a neve mellé.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy újabb nagy motorsportos eseményt halaszthatnak el
Következő cikk Hivatalos: Az indonéz Formula E-futamot is elhalasztották a koronavírus miatt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország